hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hitelhez juthatnak a kisvállalkozók
Széchenyi-kártya

2001. 12. 16.
A kisvállalkozások működésének egyik állandó problémáját, a forgóeszközhiányt akarja orvosolni a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közös kezdeményezése a vállalkozói hitelkártyáról. A tervek szerint Széchenyi-kártyának nevezendő hitelkonstrukciót felkarolta a kormány, és múlt heti bejelentése alapján 200 millió forint támogatást ígért a rendszer kialakításához. 

A konstrukció újdonságát egyrészt a célja jelenti. A lakossági folyószámlahitelekhez hasonlóan állandó hitelkeretet biztosít igénybevevője számára, amit a visszatörlesztés után a vállalkozó ismét kihasználhat. A nagyobb üzleti partnereikkel szemben gyakran kiszolgáltatott kisvállalkozók számára az olcsó forgóeszközhitel megnövelheti az alkalmazkodáshoz szükséges mozgásteret. Az ilyen típusú hitelek a közepes vagy nagyobb méret? vállalkozások számára régóta rendelkezésre állnak, a kisvállalkozásokban azonban nem bíznak a bankok annyira, hogy őket is hitelezzék. 

Az újszerűség másik eleme a konstrukció megvalósításában rejlik. A bankok bizalmatlansága ellenében a kezdeményezők úgy kívánnak mégis hitelt kínálni, hogy a hiteligénylőket első körben ők szűrik meg. Aki a hitelhez akar jutni, annak be kell lépnie vagy a VOSZ, vagy a kamara egyik szervezetébe. A szervezet véleményt alkot az igénylőről üzleti, etikai magatartása alapján, majd az igénylést átküldi a banknak, aki szintén elvégzi gyors hitelbírálatát. Ezután egy technikai számlát nyitnak a vállalkozó számára, amelyen három hónapos futamidejű, egymillió forintos hitel áll a rendelkezésére. A hitelt a harmadik hónap végén vissza kell fizetnie, de ekkor újabb három hónapra megnyílik az egymillió forintos keret. Hitelbírálatot évente egyszer végezne az érdekképviselet és a bank. A pénzhez a vállalkozó egy bankkártya segítségével jutna hozzá. A hitel biztosításához az igénybe vevőnek készfizető kezességet kell vállalnia, hitelgarancia-díjat kell fizetnie, továbbá vállalnia kell, hogy nem fizetés esetén az érdekképviselet kizárja tagjai sorából, és közzé teszi a nevét. Amennyiben a kormány által "megpendített" állami kamattámogatás is megvalósul, a 2002-ben a hitel kamata 5-10 százalék között lehet. Az első hitelek felvételére a nyilatkozatok szerint 2002 májusában, azaz a választások második fordulójának idején kerülhet sor.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!