A vártnál kisebb termeléscsökkenés miatt még alacsonyabb lett az olaj ára, s ennek következtében ereszkedtek az olajkitermelő cégek papírjai. Az európai indexek mérsékelt csökkenést mutattak.
A BUX közepes forgalom mellett, a keddi nagyobb visszarendeződés után is megtartott közel másfél százalékot elmúlt heti emelkedéséből, 7238 ponton zárva a hetet.
Az emelkedésben a hét nagy részében a Mol vitte a prímet, amely végül közel 3 százalékos emelkedés után 5250 forinton zárta a hetet. Remekeltek a kisebb papírok is: a Globus több mint 16, a Synergon 12, a Danubius 10,5 százalékkal erősödött, de említést érdemel a Démász 7 százalékot meghaladó emelkedése is. Jól szerepelt a vegyipari szektor: a BorsodChem 5, a Pannonplast 4 százalékkal lett drágább az eltelt egy hét alatt. 2004 és 2013 közötti időszakra szóló etilénszerződést írt alá a TVK és a BorsodChem. A TVK által jelenleg szállított évi 80-90 ezer tonnás mennyiség néhány éven belül a duplájára emelkedhet.
A Matáv piacán megjelenő eladók 1,5 százalékkal tolták lejjebb a távközlési papír árfolyamát. Az OTP bőven 16 ezer forint felett is forgott, a keddi zárásra azonban éppen egy héttel ezelőtti záróárára süllyedt vissza.