hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Beszéljünk bombasztikusan

2001. 11. 18.
Ha valaki megkérdezné tőlünk, hogy szeretnénk-e hasonlítani azokra, akik a bennük rejlő tartalmakat közhelytől mentesen, csak a rájuk jellemző módon, kreatívan képesek kifejezni, legyünk őszinték, biztosan azt válaszolnánk: "igen". Szabó Katalin nemrégiben megjelent "Kommunikáció felsőfokon" cím? könyvében a sikeres kommunikációt vizsgálja, s úgy véli, a jó stílus világos, tömör, erőteljes is. 

Könyvéből kiderül, hogy a kommunikációnk legtöbbször azért homályos, terjengős vagy bürokratikus, mert a gondolkodásmódunk is olyan. A szerző izgalmas fejezeteken keresztül próbálja meg az olvasót elsősorban arra rávezetni, hogyan tehet rendet gondolatai között. Ez ugyanis – szögezi le Szabó Katalin – a sikeres kommunikáció legfőbb alapköve. 

A jelenleg hozzáférhető számos kommunikációs szakkönyv között a kötet újdonsága abban áll, hogy kifejezetten kelet-európai olvasókhoz szól. Felhívja a kelet-európai emberek figyelmét a rájuk még mindig jellemző "stiláris félénkségre", amely elsősorban a szürke, átlagos fogalmazásmódban nyilvánul meg. Az amerikai mintától elütő kommunikációs sémáink is jól mutatják, miért nem lehetünk sikeresek az amerikai kommunikációs tankönyvek puszta lefordításával. "Arra (…) szeretném ösztönözni az olvasót, hogy bátrabban engedje érvényesülni stílusában az egyéniségét, ne simuljon bele a szürke hivatalnokstílusba, de a közhelyes (…) diáknyelvet, vagy éppen a lila, zavaros bölcsésznyelvet se tegye magáévá… A különbözőség az alapvető feltétele annak, hogy észrevegyenek bennünket" – vallja a szerző. A kötet ugyanakkor felcsigázza, majd valósággal felszólítja hallgatóit, hogy markáns egyéni stílusukkal igenis váljanak ki környezetükből. 

A szerző művét elsősorban gazdasági és társadalmi kérdésekkel foglalkozó szakembereknek, vagy a tipikusan ezekre a pályákra készülőknek – egyetemistáknak, főiskolásoknak és fiatal doktorandusz hallgatóknak szánja. Hadd tegyük azonban hozzá, jó szívvel ajánlhatjuk a könyvet mindazoknak, akik a kommunikáció terén fejlődni szeretnének. Tanároknak órai kommunikációjuk fejlesztéséhez, üzletembereknek sikeres tárgyalásaikhoz, újságíróknak interjúkészítéshez, ifjú munkavállalóknak önéletrajzíráshoz stb. Felbecsülhetetlen érték a m? kommunikációelmélettel foglalkozók számára is, hiszen az egyes témákhoz kiváló szakirodalom-ajánlót találunk.

(Szabó Katalin: Kommunikáció felsőfokon, Kossuth, Bp., 2001)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!