hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Légitársaságok zuhanórepülésben

2001. 10. 14.
A légitársaságok évek óta a kőkemény konkurenciaharc kötéltáncát járták, és fejlesztéseik során fokozatosan adósodtak el, így a szeptember 11-ei terrorakció okozta forgalomkiesés az egész iparág számára gazdasági vészhelyzetet eredményezett.



Swissair-tisztségviselő. Annyi a nemzeti büszkeségnek Fotó: Reuters

A terror elsőszámú gazdasági vesztesei a légitársaságok lettek. Pedig éppen a fellendülésben bízva a közelmúltban új gépeket vásároltak – természetesen hitelből – és hatalmas reklámkampányokat folytattak az utasszám növelése érdekében. A tragédia után minden társaság azonnal visszavonta reklámjait, nem véletlenül, hiszen némelyik a szeptember 11-ei esemény után fekete humornak számítana. A Lufthansa egyik franciaországi reklámszlogenje például így hangzott: "New York-i áraink még a felhőkarcolókat is ledöntik." Az Airbus repülőgépgyár reklámfilmjében egy repülő húzott el a felhőkarcolók mellett, miközben a következő szlogen volt olvasható: "Airbus: utazzon békésen!" Egy pillanat alatt aktualitását vesztette, törölni kellett. Az USA-n belüli légiforgalom szenvedte el a legnagyobb csapást, körülbelül 40 százalékkal esett vissza. Európában is jóval kevesebben utaznak, a Közel-Keletről nem is szólva.

Minden társaság – a Malév például útszakaszonként 8 dollárral – extra biztosítási díjakkal emelte a jegyárakat. Az Egyesült Államok fölött repülő gépeken légi seriffek és álcázott biztonsági ügynökök jelentek meg. Több mint százezer (!) légialkalmazott lett munkanélküli kevesebb mint egy hónap alatt. Ezenfelül a világ legnagyobb repülőgépgyára, a Boeing 30 ezer alkalmazottól vett búcsút, mivel komoly visszaesésre számít az utasszállítógép-eladások terén. Várható a turizmus visszaesése is a közeljövőben, több utazási iroda kénytelen lesz csődöt jelenteni.

A nagy amerikai légitársaságok a terrortámadást követő néhány nappal már jelezték, hogy központi segítség nélkül nem tudnak talpon maradni. A kormány 15 milliárddal sietett a csőd elé. Csődöt jelentett viszont egy belga chartertársaság. A Malév nem a terrortámadás miatt került csőd közeli helyzetbe, ez a rém már rég fenyegeti a magyar légitársaságot. Az év eleje óta 7 milliárdos veszteséget felhalmozó cégnek több tízmillió forintos kiesést okoztak a járatkimaradások, a gépmeghibásodások, és nem kedvező a jövőre nézve a megcsappant utaslétszám sem. A legsúlyosabb helyzetbe a svájci légitársaság, a Swissair került, amely október elején fizetésképtelenné vált, és 10,5 milliárd dolláros deficitjének nyilvánosságra hozatala után csődöt jelentett. Svájc büszkesége magával rántotta a Sabenát, a belga nemzeti légitársaságot is, amely 49,5 százalékban a Swissair tulajdona. A svájci kormány és a légitársaság tulajdonosai a UBS és a Credit Suisse közösen indítottak el egy pénzügyi mentőprogramot. 


A félelem a jövőt rombolja

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!