hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kamatcsökkentést várnak Európa börzéi
Tőzsdejelentés 2001. 10. 17 24.

2001. 10. 28.
Amerikában mérsékelten csökkentek, míg az európai részvénypiacokon erőteljesen emelkedtek az árfolyamok. A tengerentúlon folytatódott a harmadik negyedéves eredmények közzététele, az IBM és az Intel egy időben jelezte, hogy a félvezető szektor várhatóan a negyedik negyedévben éri el mélypontját. Az európai részvénypiacok megugrása a kedvező francia és német inflációs számoknak köszönhető, mivel a jó számokra felerősödtek a kamatcsökkentési várakozások. Csak London maradt el némileg az emelkedésben, ami nem is csoda, miután mérsékelten, nem egészen egy százalékkal erősödött a BUX, 6604 ponton zárva az ünnep miatt megrövidült hetet.

Szerdán 25 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre az MNB, ez is segítette a hoszszú hétvége után újra nyitó piac emelkedését. A hét nyertese a Rába lett hét százalékot meghaladó emelkedésével, a cég közös beruházási projekt megvalósításáról szóló szerződést írt alá a Caterpillar céggel. Közel négy százalékkal drágult a Matáv árfolyama is, köszönhetően a telekom szektorban eluralkodó általános optimizmusnak. A vesztesek között a Pannonplast vitte a prímet több mint 13 százalékos zuhanással, miután elterjedt, hogy egyik legnagyobb megrendelője, a Hewlett Packard Ázsiába helyezi át egyes termékeinek gyártását. Egy százalékkal erősödött a további terjeszkedésre pályázó Mol. A hazai olajcég bekerült a cseh Unipetrol olajfinomító privatizációs pályázatának második fordulójába. Folytatódik a Skála-részvények felvásárlásáért folytatott harc: a Callum Rt. ellenajánlatot tett az Athina Szolgáltató Kft. által szeptember 3-án megtett ajánlattal szemben, 1365 forintot ajánlva a törzs, 17 640 forintot pedig a kamatozó részvényekre.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!