hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ismét kamatot csökkentett a Fed
Tőzsdejelentés 2001.08.16 22.

2001. 08. 27.
Kedden újra – ebben az évben immár hetedik alkalommal – kamatot csökkentett az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. A kamatcsökkentést azonban ellensúlyozta Greenspan jegybankelnök kommentárja, aki a makrogazdaság további gyengülését valószínűsíti, így a tőzsdeindexek csökkenéssel reagáltak: a Dow Jones 0,7, a Nasdaq három százalékos gyengüléssel zárta a hetet. Ázsiában ennél is meredekebb esést könyvelhettek el a vezető indexek, a hongkongi index közel 8, a japán 3 százalékkal gyengült, mivel az újra erősödésnek indult jen az exportáló cégek papírjaitól való szabadulásra sarkallta a befektetőket. 

Nem használt a technológiai szektornak a Dell eredménye sem, aminek következtében a szektor papírjai világszerte tovább ereszkedtek. Bár a francia ipari termelés a várt csökkenés helyett növekedést mutatott, Európában is csökkenő árak jellemezték a részvénypiacokat, Párizsban kettő, Frankfurtban négy százalékkal csökkent az index értéke. A BUX is igazodott a nemzetközi trendhez, az ünnep miatt megrövidült héten továbbra is az érdeklődés hiánya jellemezte a hazai részvénypiacot, melynek indexe két százalékkal csökkenve 6357 ponton zárt.

Emelkedő részvény nem sok találtatott a budapesti parketten. Üdítő kivételt jelent a hetek óta jól szereplő Egis 2,7, valamint a Prímagáz 4,3 százalékos emelkedésével. A vegyipari szektorból a BorsodChem és a Pannonplast tudott még emelkedést felmutatni. A nemzetközi trendnek megfelelően zuhant a technológiai papírok jegyzése, a Graphisoft 10,5, a Synergon 8,5 százalékkal lett olcsóbb. A Matáv – hét közben 700 forint alá is süllyedve – újabb történelmi mélypontra került, 2,5 százalékos esés után 707 forinton zárta a hetet.

Meg nem erősített értesülések szerint a Mol zártkör? tőkeemelés keretében kibocsátott új részvényekkel fizetne a lengyel PKN Orlen 17,6 százalékáért. Az osztrák OMV készpénzt adna a papírokért, és felajánlotta az egyesülést a PKN-nel, míg a Mol továbbra is két cégben gondolkodik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!