hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bezsebelt földek nyomában a kormány

2001. 08. 04.
Boros Imre, a "zsebszakértő" Fotó: V. Sz.

A zsebszerződések elleni hadüzenet újabb állomásaként a héten összeült az illegális szerződések felszámolására létrejött miniszteri bizottság. A Boros Imre PHARE-miniszter vezette testület megtalálta azt a jogi lehetőséget, amelylyel törvénymódosítás nélkül, miniszteri rendelet útján létrejöhet a földeket felvásárló szervezet. A bizottság Orbán Viktor jelenlétében hozott döntése alapján a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) a megyei földművelésügyi hivatalokon és a falugazdászokon keresztül tesz majd ajánlatot azoknak a gazdáknak, akik felajánlják földjeiket. Boros Imre sajtótájékoztatóján közölte, hogy a KVI-nek gyakorlata van a földek felvásárlásában és eladásában, van vidéki szervezete és értékbecslője. A KVI-re, mint átmeneti megoldásra azért volt szükség, mert a Nemzeti Földalapnak (NFA) várhatóan csak december elejétől lesz joga földet vásárolni, a KVI a felvásárolt földeket az NFA-nak fogja átadni. A földalap irányítása pedig a vidékfejlesztési minisztériumhoz kerül (Torgyán József minisztersége idején erre törekedett, azonban ez a szándék nem kapott támogatást). A visszajelzések szerint az FVM-nél és a megyei földművelési hivataloknál már több gazda is jelentkezett, akik fel kívánják számolni a zsebszerződést, és a földet az államnak ajánlanák fel. Szakértők szerint a visszavásárlások zöme ősszel, az aratás után várható. 

A Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak jelenleg ötmilliárd forint áll rendelkezésére földvásárláshoz. A gazdákkal folytatandó konkrét tárgyalás a falugazdászok dolga lesz. A piaci ár a földek fekvésétől, minőségétől függően ma is eltér, így az állam is más-más árra ad majd ajánlatot. A KVI a megvásárolt földeket a helyi gazdáknak adná bérbe, hogy ne heverjenek parlagon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!