hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Új birtokosok
Osztrák gazdák helyett kormányhű falusi középosztály

2001. 07. 21.
Kálócfa – eddig csak néhány száz, esetleg ezer ember ismerhette ezt az eldugott zalai kis falut. De ez csak eddig volt így. Kálócfa bekerült a magyar történelem rendszerváltás utáni időszakának fontos eseményei közé. De nem azért, amiért első látásra gondolhatnánk, hogy itt üzent hadat a magyar kormányfő a zsebszerződők ellen. Nem, nem ezért. Hanem azért, mert az Orbán-kormány itt, ebben a 206 lélekszámot kitevő falucskában fordult a célegyenesbe, a négyévesre tervezett munkásságának abba a szakaszába, ahol kiterjeszti, s ebben – ideiglenesen – be is fejezi az egész pályás letámadás, avagy "több mint kormányváltás, kevesebb mint rendszerváltás" cím? programját. 



Zsebszerződések: ki fölözi le a hasznot? Fotó: Reuters

A lapunknak nyilatkozó szakértők egybehangzóan állították, hogy a kálócfai hadüzenet igazából nem a zsebszerződéssel élők ellen szólt. Az agrárium idült problémájára való tekintettel erről még a legnagyobb jóindulattal sem mondható el, hogy tüneti kezelésnél több lenne. Ehelyett a történet sokkal inkább arról szól, hogy a nép szimpátiájának megnyerésével hogyan lehet a polgári középosztály vidéki megfelelőjét megalkotni.

"Ennek az osztrák vircsaftnak, ami itt folyik, véget kell vetni, minden osztrák gazda, aki Magyarországon földet vásárolt, örüljön, hogy ezt ép bőrrel megússza. Az osztrákok menjenek haza…" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kiszemelt kocsiszínben megtartott kormányülést követően. A kálócfai körtepálinka és disznópörkölt után még ezt is hozzá tette: "A baj sokkal nagyobb annál, mint gondoltuk. Nem téved, aki azt állítja, hogy Nyugat-Dunántúlon a termőföld már egynegyed részben osztrák kézben van. Ez súlyos nemzeti érdeksérelem, amivel nem szabad tovább együtt élnünk" – hangsúlyozta.

Majd szerda reggel a Kossuth Rádió hallgatóihoz szólva így folytatta: "Nem lehet egy osztráknak, de más európai uniós polgárnak sem büntetlenül kijátszania a magyar törvényeket. Most békességgel, szépen szólunk, de ha ez nem megy, akkor a törvény szigorával szüntetjük meg, nyilvánítjuk semmisnek ezeket a szerződéseket." 



Dávid Ibolya. Kiürítettné a zsebeket Fotó: Vörös Szilárd

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!