hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kiábrándító negyedéves eredmények a Wall Streetről
Tőzsdejelentés 2001. 07. 19 25.

2001. 07. 28.
A vállalatok romló profitkilátásairól szóló hírektől volt hangos a börzék világa a héten. A Microsoft, a Gateway számítógép- és a PMC félvezetőgyártó jelentetett meg figyelmeztetést, csalódást keltett az AT&T, a Colgate és több vegyiparban érdekelt cég eredménye, a Lucent és a DuPont jelentős elbocsátásokat jelentett be. 

Európában 2-2,5 százalékkal csökkentek az indexek. A legnagyobb esést a DAX könyvelte el, miután a német üzleti bizalmi index ötéves mélypontra süllyedt, a Siemens pedig váratlanul nagy – 19 helyett 489 millió eurós – veszteséget jelentett be. Igazodva a nemzetközi trendhez, a BUX is csökkent, 1,25 százalékkal alacsonyabban, 6491 ponton zárta a hetet. A forgalom a nyári uborkaszezonhoz méltóan igen alacsony maradt, csak szerdán haladta meg az ötmilliárd forintot.

A héten itthon is megkezdődött a féléves eredmények közzétételének időszaka. Közel 8,5 százalékkal csökkent az elsőként jelentő Zwack nyeresége az előző év azonos időszakához képest, a részvény ára 2,2 százalékkal csökkent. Újra szárnyalásba kezdett az Antenna Hungária (+3,5%), miután olyan híresztelések keltek szárnyra, hogy a Vivendi ötezer forintos árfolyamon vásárolna részesedést a cégben, és a szerződés még péntekig aláírásra kerül. A hírt az ÁPV Rt. illetékese minden alapot nélkülözőnek minősítette. A hét nagy vesztesei a profitfigyelmeztetést közzétevő Danubius, a Pick és a Matáv voltak; a távközlési óriás papírjaihoz utoljára 1997 novemberében lehetett hozzájutni 770 forintos záróáron. Nem remekelt az OTP sem, külföldi eladói nyomás következtében a bankpapír árfolyama újra 14 ezer forint közelébe süllyedt. Jobban szerepelt a másik két blue chip: 2,6 százalékkal erősödött a Richter, amelytől az elemzők jó eredményt várnak, az egész héten jól szereplő, 4300 forinton is kereskedett Mol végül 4185 forinton zárt, közel 1,5 százalékkal erősödve.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!