hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ismét zuhannak a tech-papírok
Tőzsdejelentés 2001. 07. 06-11.

2001. 07. 14.
Lefelé görbültek a tőzsdeindexek grafikonjai az elmúlt héten, a világ valamennyi jelentős részvénypiacán lefelé tartottak az árfolyamok. Amerikában az újabb jelentős cégek – Compaq, AMD, EMC – figyelmeztettek romló profitkilátásaikra, ami elsősorban a technológiai papírok árára volt katasztrofális hatással. A Nasdaq közel 8 százalékkal mélyebbre süllyedve áttörte a lélektani 2000 pontos határt is. Bár a vártnál kedvezőbb makrogazdasági adatok jelentek meg Németországban, ez csak annyit segített a részvények megítélésén, hogy a három nagy európai index közül a frankfurti csökkent a legkisebb mértékben (-2,6%). Londonban több mint 3, Párizsban közel 4,5 százalékkal zárt alacsonyabban az index. A BUX 2,34 százalékos csökkenés után 6559 ponton zárta a hetet.

A hazai parketten az egy százalékot erősödni tudó Egis kivételével valamennyi nagyobb részvény árfolyama csökkent az elmúlt héten. A hét sztorijának kétségkívül az Antenna Hungária (AH)-láz bizonyult. A kormányülés kapcsán felerősödött várakozásoknak köszönhetően, miszerint a kormány zöldutat adna a cég többségi tulajdonának privatizációjára (melyre a Vivendi már régóta pályázik), magasba szökött a részvény árfolyama. A 15 százalékos emelkedésből a szerdai zárásra azonban mindössze 2,5 százalékot tudott megtartani a papír, miután döntés ezúttal sem született. A céggel kapcsolatos pozitív hír, hogy együttműködési keretmegállapodást írt alá a Magyar Postával, melynek alapján az AH számottevő szerepet játszhat a TETRA készenléti kommunikációs rendszer kivitelezésében és üzemeltetésében. A CE Oil and Gas bejelentette: nem él a Mol Rt. által a TVK Rt. részvényeire tett nyilvános vételi ajánlattal, mivel a 4184 forintos árat túl alacsonynak tartja. A Mol nem zár be olajfinomítókat, mint ahogy a hét elején elterjedt, hanem csak desztillációs kapacitásait csökkenti, ami egyes részlegek bezárásával jár együtt. A részlegbezárások beleillenek a cég 1999-ben meghatározott racionalizálási stratégiájába.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!