hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Változó ingatlanárak

2001. 06. 23.
A GKI által, a WALLIS Ingatlan Rt. és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) együttműködésével készített felmérés szerint áprilisban a lakáspiacon az ingatlanfejlesztők pesszimistábbak lettek, mert a piacon jelentős túlkínálat mutatkozik a fővárosban. Ez igaz a Pest megyében eddig slágernek számító építési telkekre és lakóingatlanokra is. Véleményük szerint itt a fővárosi trendek kezdik éreztetni hatásukat. Ennek ellenére a forgalmazók optimisták maradtak, mivel továbbra is várhatóan élénk marad a kereslet, főként az új építés? lakóingatlanok és lakóparkok piacán. Ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy az emberek igyekeznek kihasználni a kedvezményes állami támogatású hiteleket, amelyek elsősorban az újonnan épült házakra vagy lakásokra adnak kiemelkedő kamattámogatásokat. 

Az előrejelzések szerint a következő évben az építési telkek iránt is tovább fog bővülni a kereslet, annak ellenére, hogy várhatóan 16 százalékkal fognak növekedni az árak. Farkas Norbert, a GKI kutatási asszisztense elmondta lapunknak, hogy több év tapasztalatából látható, hogy az emberek inkább a jó helyen lévő, frekventált építési telkeket keresik, és nem anynyira az alacsony ár számít a döntésben. Továbbá elmondható, hogy kiemelten a zöldövezetekben keresettek a lakások, általában a város peremkerületeiben. Ezen belül is vannak felkapottabb kerületek – amelyek nyilvánvalóan drágábbak is –, mint például a budai kerületek, a XII. kerület, II. kerület. A lakóparkok fejlesztői is főként a zöldövezetekben található telkeket keresik az építkezéseik számára, melynek köszönhetően a város mondhatni egyre inkább bővül. Jelentősebb beruházásokat kezdtek megvalósítani az eddig kevésbé felfedezett vagy elhanyagoltabb helyeken, mint például a XIV. vagy a XIX. kerületben, ahol szintén a kellemes, csendes környezetű, jó levegőj? kertvárosok kialakítása a fő szempont. A lakóparkok igencsak keresettek, az árak viszont meglehetősen változatosak: 225 ezer forint/négyzetmétertől 490 ezer forintig terjednek. 

A budapesti használt lakóingatlanok árai egyes esetekben azonban csökkenni kezdtek, ami jelentősen befolyásolja a főváros környezetének piacát. Különösen igaz ez azokra a panellakásokra, amelyek nem annyira frekventált helyen vannak (mint például Rákoskeresztúr), vagy amelyek nagyobb alapterületűek, s ennélfogva nagyobbak a költségeik is. Azonban nem várható árcsökkenés a téglaépítés? társasházakban található lakások esetében vagy a minigarzonok esetében, hiszen ezek továbbra is nagyon keresettek a piacon az alacsony rezsiköltségek miatt. 

Arra a kérdésünkre, hogy várható-e egy hirtelen áremelkedés az ingatlanpiacon az EU-csatlakozás előtt, Farkas Norbert azt válaszolta, hogy mindenféleképpen várható majd egy növekedés a használt ingatlanok esetében, amely szerinte nem lesz túl jelentős, de erre közvetlenül csak a csatlakozás előtt kell majd számítani. Ami az új ingatlanokat illeti, a következő években is megmarad az erős kereslet irántuk. 

Azok számára, akik hitelfelvételt fontolgatnak, jó hír, hogy a kormányzat az új lakás vásárlásához és építéséhez kapcsolódó kamattámogatási program további finomítását tervezi.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!