hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Politikai alkuk a jegybank függetlenségéért

2001. 06. 16.
A rendszerváltás időszakának egyik legműködőképesebb jogszabálya volt az 1990 decemberében elfogadott jegybanktörvény, amely három kormányt élt meg, köszönhetően az akkor éppen lemondott Rabár Ferenc pénzügyminisztert helyettesítő Botos Katalin politikai államtitkár felkészültségének. Ebből eredően az elmúlt évtizedben bevált az a gyakorlat is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működését ellenőrző felügyelő bizottságot (fb) a különböző pártok által delegált szakemberek alkotják, úgy hogy a két legnagyobb kormánypárt, illetve ellenzéki párt két-két tagot delegálhat. A jelenlegi fb-nek történetesen kisgazda elnöke van. Az Orbán-kormány azonban mindenképpen módosítani akarta a jegybanktörvényt, és ehhez a szocialista frakció is csatlakozott. Az Országgyűlés döntött a benyújtott javaslatokhoz kapcsolt módosító indítványokról, a zárószavazást pedig június 19-én tartják.

Azt a parlament egyik "oldala" sem vitatta, hogy az MNB függetlenségét, önállóságát továbbra is meg kell őrizni. A koalíció képviselői azonban szerették volna megvalósítani azt az igényüket, hogy a jegybank feladatai közé bekerüljön az árstabilitás mellett a teljes foglalkoztatás elérése, a gazdasági növekedés és a nemzetközi egyensúly megtartása, holott ezek nem igazán jegybanki teendők. Ugyanakkor még az MDF is kifogásolta, hogy a jogszabályban nem szerepel, hogy az állami szervezetek és természetes személyek folyószámláit nem vezetheti az MNB, mert az összeférhetetlen a bank státusával.

A kormánykoalíció a parlamenti viták eredményeképpen csak félsikert ért el. Elérte, hogy megszűnik az fb, és az MNB ellenőrzését az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a könyvvizsgáló veszi át. (Az ellenzéki pártok szívesen megtartották volna az fb intézményét is, mert bíztak a párhuzamos ellenőrzés hatékonyságában. Az fb fenntartásához azért ragaszkodtak, mert ez a testület bármilyen anyagot bekérhet a jegybank valamennyi szervétől. A vizsgálatban részt vevő belső ellenőröket csak az fb engedélyével lehet elmozdítani, ami számukra kellő védettséget nyújt. A jövőben azonban a jegybanki elnök szabadon gyakorolhatja majd a belső ellenőrök felett a munkáltatói jogokat.) Az ÁSZ azt vizsgálja majd, hogy az MNB a törvényeknek, az alapszabálynak és közgyűlése határozatainak megfelelően működik-e.

Ugyanakkor kudarcot vallott a kormánynak az a célja, hogy a mostani több alelnök helyébe egy elnökhelyettes lépjen. Mivel ezekről a tisztségekről az alkotmány intézkedik, és az alaptörvény módosításához a parlament kétharmados támogatására van szükség. Így a jövő heti végszavazáson már nem is döntenek erről a javaslatról, ugyanis az ellenzék bejelentette, hogy nem támogatja a javaslatot, továbbra is megmaradnak az alelnöki funkciók. A kormány semmit sem engedett a politikai alkunak, ezért volt kénytelen elszenvedni a kétharmados törvényből eredő korlátozást.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!