hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kapós cég lett a BorsodChem
Tőzsdejelentés 2001. 06. 08 14.

2001. 06. 16.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a héten folytatta mélyrepülését, messze elmaradva az áhított 7 000 pontos lélektani határtól: 3,7 százalékos heti csökkenés mellett 6 615 ponton zárt csütörtökön. A vezető részvények árfolyamai egyöntetűen csökkenést mutattak, csak néhol jeleztek enyhe javulást a hét folyamán. A BUX decemberi határidős elszámoló értéke 151 ponttal (7041 pontra) csökkent.

A BÉT negatív teljesítményére jelentősen hatott a nemzetközi, különösképpen az amerikai tőzsdepiacok süllyedése, de nem tett jót a vártnál rosszabb hazai inflációs adat sem. Forgalom tekintetében a Matáv és a Mol vitte el a pálmát, bár a hét vége felé belendült az OTP kereskedése is. A budapesti piac figyelmének középponjába mindemellett a BorsodChem felvásárlásával kapcsolatos események kerültek. A héten ugyanis a Szibur (Szibériai-uráli olaj- és gázvegyészeti társaság) orosz óriás leányvállalata lehívta a vegyipari cég 25 százalékos pakettjére szóló vételi opcióját a CIB banktól, s az orosz cég ezzel elkötelezte magát a legnagyobb magyar petrolkémiai vállalattal való üzleti együttműködésének fejlesztésére. A BorsodChem valamennyi részvényére tett egyidejűleg nyilvános vételi ajánlatot a bécsi székhely? CE Oil and Gas AG, mely eddig a részvények 16 százalékát birtokolta. A meghirdetett vételár 5300 forint, ami a június 12-i záróárfolyamnál 5,16 százalékkal volt magasabb. Az ajánlat elfogadására azonban csekély az esély, hiszen az érvényességhez legalább 50 százalék plusz egy szavazatot kell megszerezni, a Szibur pedig várhatóan nem fogja eladni megszerzett részesedését. Az IE-New York Broker elemzői szerint amint a Szibur megkapja újabb valutakiviteli engedélyét az orosz jegybanktól, átveszi a CE Oil részesedését is. A BorsodChem árfolyama mindazonáltal csupán csütörtökre mutatott 0,9 százalékos emelkedést. A blue chipek közül a Matáv jelentős gyengülés mellett 809 ponton, az OTP 14620, a TVK pedig 3505 ponton zárt. A "kisebb" részvények közül az Egis, a Rába és a Mezőgép iránt nyilvánult meg jelentősebb érdeklődés.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!