hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bokros-csomag után javuló körülmények

2001. 06. 30.
Ha szolidan is, de emelkedik azoknak a száma, akik elmondhatják magukról elégedettek az életszínvonalukkal. A GfK Piackutató Intézet legfrissebb felméréséből igazolódik, hogy a Borkos-csomag utáni évek mélypontot jelentettek a lakosság életkörülményeiben. A 2001 első negyedévében készített felmérés már kimutat egyfajta elmozdulást a holtpontról, ami némi optimizmust rejt magában. A mellékelt táblázatból kitűnik, hogy 1996-hoz képest felére csökkent azok száma, akik semmit nem értek el, amit kitűztek maguk elé, miközben 12 százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik néhány dolgot elértek abból, amit szerettek volna. A felnőtt lakosságot reprezentáló ezer fő egyharmada összességében elégedetten nyilatkozott. 

A Cseh- és Lengyelországban megkérdezettek szerint is javult az életszínvonal megítélése, viszont stagnált, illetve kis mértékben csökkent Ukrajnában, Bulgáriában, valamint Oroszországban. 

Karsai Gábor a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója a Hetek kérésére elmondta, hogy a saját felmérésük alapján készült lakossági bizalmi index az idén enyhe emelkedést mutat, ebből is arra lehet következtetni, hogy a lakosság kezd optimista lenni. Valószínű, hogy a lakossági fogyasztás az idén fogja elérni az 1989-es, tehát a rendszerváltás előtti szintet. (1996-ig nagy csökkenés, majd azóta folyamatos növekedés figyelhető meg). Tulajdonképpen a minimálbér-emelés tényleges bérnövekedést jelentett, ami az alsó réteg számára érzékelhető, így az alsó és középső rétegben biztosan emelkednek a jövedelmek.

Tavaly a fogyasztás 3,3 százalékkal emelkedett. Ez két tényezőből adódott – magyarázta az ügyvezető igazgató –, egyrészt bővült a reáljövedelem, másrészt csökkent a megtakarítási ráta. A megtakarítási ráta visszaesésében szerepet játszott a pénzmegtakarítás csökkenése, főként azért, mert a befektetési lehetőségek nem voltak igazán kedvezőek: gyengén szerepelt a tőzsde, a reálkamatok nagyon alacsonyak voltak. Másfelől az elmúlt évtized a nadrágszíj meghúzó időszaka után a lakosságban erőteljes a vásárlási kedv. Az is hozzátartozik a képhez – tette hozzá Karsai –, hogy a pénzmegtakarítás csökkentésével párhuzamosan növekedett a lakosság eladósodása is: megjelentek az áruvásárlási és a lakáshitelekhez kapcsolódó konstrukciók. 

Persze azt sem szabad elfelejteni – mondta Karsai –, hogy a választások előtt a kormányok kiengednek, és a lakosság számára népszerű döntéseket erre az időszakra időzítik, ez a technika világosan látszik most is.

Az életszínvonal megítélése (a válaszadók százalékában)

Vélemény 1991 1992 1996 1999 2001
Elégedett vagyok 4 3 2 2 5
Sokat elértem 18 11 16 16 17
Abból, amit szerettem volna, jó néhány dolgot elértem 33 32 35 35 47
Abból, amit szerettem volna, csak keveset értem el 21 30 32 32 24
Majdnem semmit sem értem el abból, amit reméltem  22 21 13 13 7

Forrás: GfK Piackutató Intézet

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!