hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Alacsony forgalom mellett enyhe csökkenés
Tőzsdejelentés 2001.06.01 07.

2001. 06. 09.
Az európai és a tengerentúli tőzsdék hétfői jó szereplése után a piaci szereplők a Budapesti Értéktőzsdén is pozitív elmozdulásra számítottak az ünnepek utáni napokban. A várt emelkedés azonban mindössze a nyitás utáni első percekig tartott, utána meredeken zuhanni kezdtek az árfolyamok. Az index kedden még csak 24 pontos csökkenés után 7031 ponton zárta a kereskedést, majd innen fokozatosan esett 6993 pontig. A nemzetközi tőzsdeindexek e heti legjobbika – a New York-i – is csupán fél százalékpontos emelkedést produkált a héten. Ennek ellenére több, reményre okot adó nemzetközi elemzés jelent meg, amelyek kismérték? általános emelkedést vetítenek előre az év végéig a technológiarészvények piacán. 

A CIB Értékpapír Rt. elemzése szerint a magyar részvényekkel kapcsolatos szkeptikus befektetői hangulat még hosszabb ideig fennmaradhat, és egy lehetséges emelkedés csak lassan fog végbe- menni. Ugyanakkor, amennyiben a vezető részvénypiacokon magmarad a stabil hangulat, komoly profitlehetőséget rejthet a magyar részvények alulárazottsága. A vezető papírok közül az elmúlt időszakban a TVK 4,5 százalékkal 4340 forintra, a Mol 2,2 százalékkal 4320 forintra és a Richter 3,6 százalékkal 16300 forintra erősödött. Ugyanakkor a BorsodChem 1,5 százalékkal 5095 forintra, a Matáv pedig 3,7 százalékkal 910 forintra gyengült. A Matáv visszaesése súlyánál fogva az egész indexet lefelé húzza, mivel a távközlési papírral folytatott kereskedés teszi ki a piac forgalmának több, mint egyharmadát. A kereskedés negyedét az OTP és közel 10-10 százalékát a Mol és a Richter adta. A NABI részvényeivel való kereskedést június 1-jén felfüggesztették, miután könyvvizsgálója a Deloitte & Touche a céggel támadt viták miatt felmondta szerződését a gépipari vállalattal, és kijelentette, hogy a számviteli törvény előírásai szerint a legszigorúbb záradékot kell kiadnia a NABI-val kapcsolatban. Az értéktőzsde szerdán felszólította a vállalatot, hogy minél rövidebb időn belül tegyen közzé valós információkat gazdálkodásáról.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!