hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mózes, a legnagyobb menedzser
Könyvajánló

2000. 12. 30.
Úgy három és félezer évvel ezelőtt élt egy rendkívül furcsa ember: dadogott, nem nagyon szerette az emberi társaságot, és hajlamos volt hosszú napokat hegytetőkön virrasztani. Ő volt Mózes, a zsidó származású egyiptomi herceg, a "nehézajkú", lobbanékony férfi, minden idők talán legnagyobb formátumú vezetője, aki pályájának kezdetén még összetörte "a szervezeti és működési szabályzatot".

David Baron rabbi, két sikeres vállalkozás tulajdonosa, népszerű tévés és rádiós személyiség nemrégiben magyarul is megjelent könyvében rendkívül izgalmas kísérletet tesz: Mózes életét, pályáját és küldetését nem kultúr- vagy vallástörténeti jelenségként, hanem kizárólag vezetői, menedzseri teljesítményként értékeli. A végkövetkeztetés - amely egyúttal a könyv címét is megadja - lebilincselően érdekes: Mózes minden idők legnagyobb sztármenedzsere. S valóban, a Biblia tanúsága szerint elképesztő feladat bízatott Mózesre. Nemcsak több mint egymillió embert kellett az egyiptomi rabszolgaságból a puszta sivatagon át Kánaán földjére vezetnie, hanem ezt az egykor rabszolgasorban élő, megtört, személyiségében megalázott, agyonéheztetett és agyondolgoztatott népet meg kellett tanítania Isten törvényére és tiszteletére, s ugyanakkor harcos, erős, összetartó nemzetté kellett kovácsolnia. A feladat sikeres végrehajtása közben Mózes olyan vezetői képességekről tett tanúbizonyságot, amelyek Baron szerint máig ható, s minden valamilyen szinten vezető szerepet betöltő személy számára fontos tanulságokat és tanácsokat hordoznak. 

Baron könyvében a Biblia és annak kijelentései eleven és modern módon mutatkoznak meg, a rátelepedett vallásos és történeti rétegekből kihámozva kiderül, hogy a Biblia valójában egy modern sikerkönyv, amelynek a XXI. század embere számára is bőven van mit mondania. Ez utóbbit pedig nemcsak tanulmányozni, hanem alkalmazni is megéri.

A személyes hangvétel? interjúkkal, mai menedzserek történeteivel színezett inspiratív kézikönyv nem egy téves, reflexszerűen belénk ivódott illúziót is szétoszlat a vezetést illetően. Bemutatja például, hogy nem könny? megnyerni és életben tartani a beosztottak bizalmát. Ahogyan Mózest sem tette egyszer s mindenkorra elfogadottá az izraeliták szemében a Vörös-tenger szétválasztása és a fáraó seregének elpusztítása, nem szabad csodálkoznunk, ha egy átlagos menedzsernek komoly erőfeszítésekbe kerülhet munkatársainak nagyrabecsülését kivívnia. 

A szerző szerint a vezetői szerepkör egyik legfontosabb alappillére letisztult céljaink átplántálása munkatársaink szívébe. "Mózes lement (a Sínai-hegyről) a néphez, és beszélt hozzájuk", mondja a Biblia. A szerző úgy véli, sok vezető félreértelmezi azt a jól ismert üzleti közhelyet, miszerint egy vezetőnek az emberek között kell mozognia. Sokan ezt ugyanis csak begyakorolt napi rutinként végzik, nem pedig őszintén. 

A munkatársakkal történő kapcsolattartás azért is fontos, hogy megismerhessük a rendelkezésünkre álló személyek erősségeit és adottságait. Mózes neve, mely héberül annyit jelent: kiemelni, sokakat lelkesít, akik ismerik a történetét. Baron úr szerint ez talán a legnehezebb, de egyben a legnemesebb vezetői feladat is: felismerni és hasznosítani munkatársaink sokszor rejtett adottságait, s közös céljaink eléréséhez hasznosítani azokat. S amikor az emberek képességeik legjavát nyújtják, mélyebb, szorosabb, felelősségteljesebb kapcsolatot alakítanak ki munkahelyükkel, hiszen érzik, nekik is van "küldetésük". 



(David Baron, Lynette Padwa: Mózes–Minden idők legnagyobb menedzsere. Tiara 2000. 1596 Ft.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!