hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kormányzati támadás a magánnyugdíjpénztárak ellen

2000. 10. 28.
Talán tudatos elszólás, talán egyfajta program része az, amit a kormányfő a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban a napokban kinyilatkoztatott. A bejelentés mindenesetre alkalmas arra, hogy megszondázza a szakmát és a közvéleményt. Sokan az MSZP-SZDSZ kormány egyik leghaladóbb rendeletének, a magánnyugdíjpénztár rendszerének lebontását vélik meghirdetni a kormányfő azon bejelentésében, miszerint a magánnyugdíjpénztári járulékok pótlására szolgáló 70 milliárd forintot inkább a jelenlegi nyugdíjasok számára osztanák ki, amenynyiben az ellenzék is támogatja a javaslatot.



Generációváltás. A jövőt feláldozni a jelenért?    Fotó: Somorjai
László

Az MSZP egyértelműen a kormány értésére hozta, hogy nem támogatja a felvetést
– meglepő is lett volna az egyetértés, hiszen a rendszert a szocialista kormányzat hívta
életre.

Az előző kormány "alkotásaival" való szembenállás számos esetben tetten érhető
volt már eddig is, a valóban rendszer érték? változást jelentő magán- és önkéntes
nyugdíjpénztári intézmény "csak" most került sorra. A kormányfő inkább a ma
nyugdíjasainak adná a jövő nyugdíjasainak pénzét, figyelmen kívül hagyva azt az
aprónak éppen nem mondható tényt, hogy ezzel törvényt hágna át. A több mint 2
millió magán-nyugdíjpénztári tag ugyanis, amikor belépése felől döntött, (a hatályos
törvények szerint) nemcsak a pénztárakkal, hanem az állammal is szerződést kötött,
s a kormányfői beszéd ennek egyoldalú felrúgását vizionálta.

A kormány eddig sem volt túlzottan barátságos, pontosabban fogalmazva törvénytisztelő
ez ügyben. Jogszabály rendelkezik ugyanis afelől, hogy 2000-ben már 6 százalékról 8
százalékra kellett volna emelni a pénztárak kasszájába átutalandó járulékrészt.
Ezzel szemben ez az arány az idén is 6 százalékos, sőt úgy döntöttek, hogy a következő
három évben is ennyi marad. Ez nyilvánvalóan a büdzsé toldozására-foldozására
szolgál, hiszen így 2 százaléknyival kevesebb összegtől esik el az állam, s ez jövőre
70 milliárddal egyenlő. Ugyanezzel a húzással viszont 2 százaléknak megfelelő összeggel
kevesebb megtakarításra számíthatnak a polgárok a nyugdíjba lépésükkor, miközben
a vonatkozó jogszabály és szerződés szerint erre jogosultak lennének.

A jogbizonytalanság és bizalmatlanság lengi körül ezt a területet (is).

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!