hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tovább zuhan az euró

2000. 09. 30.
Nem sikerült az európai közös valuta "megmentésére" irányuló nemzetközi akció: az euró 1999. január elsejei bevezetése óta 30 százalékot veszített értékéből a dollárhoz képest. A múlt hét pénteken egy összehangolt akció keretében a G7 országok központi bankjai eurót vásároltak annak érdekében, hogy megállítsák az euró eddigi folyamatos gyengülését. Az elmúlt napok eseményei azt mutatják, hogy az egyszeri beavatkozás bizonyosan nem elegendő az euró megerősítésére.

Az Európai Központi Bank, az amerikai szövetségi bankrendszer, a kanadai, brit és
japán központi bankok pénteki közös akciója mára úgy tűnik, hogy nem érte el a célját,
hiszen keddre az árfolyam visszaállt az intervenció előtti szintre. Szakemberek
szerint addig, amíg az európai gazdaság szerkezetének átalakítása nem történik
meg, és a tőke(ki)áramlás iránya nem változik meg, addig nem is várható az euró
erősödése, de még árfolyamának stabilizálódása sem. A további intervenciókat a
magas olajárak keltette inflációs nyomás is valószínűsíti. Az OECD jelentése arra
is figyelmeztet, ha továbbra is marad a 30 dollár feletti hordónkénti olajár, az leghátrányosabban
az európai gazdaságot érintheti: míg az USA gazdaságának növekedését 0,3 százalékkal,
Japán gazdaságát 0,6 százalékkal, az EU gazdaságát pedig 0,5 százalékkal vetheti
vissza, ugyanakkor az infláció növekedése 0,5, 0,6 illetve 0,8 százalékkal lehet
gyorsabb a magas olajárak miatt. (Györök Orsolya)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!