hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szorongatott vegyipar
Jönnek az oroszok

2000. 09. 23.
Példátlan eset történt a héten a Budapesti Értéktőzsdén: három, nagy tőkeerej? cég, a TVK, a BorsodChem és a Mol részvényjegyzését – saját kérésükre – három napra felfüggesztették, sőt péntekre is kiterjesztették anélkül, hogy magyarázattal szolgáltak volna a közvéleménynek. Nélkülük gyakorlatilag érdektelenné vált a tőzsdei kereskedés. Az elemzők tudni vélik, hogy a dolgok hátterében a magyar vegyipari vertikumot érintő "orosz veszély" állhat.



Áremelés a Molnál. Másra is koncentrálnak    Fotó: MTI

Szeptember első napjaiban az írországi Milford-Holdings meghatározó (24,7
százalékos) részesedést szerzett a BorsodChem Rt.-ben. Néhány nappal az akvizíciót
követően kiderült, hogy az írországi társaság mögött a világ legnagyobb
gázóriása, a Gazprom áll, s a Milfordban száz százalékos tulajdonnal rendelkezik. A
BorsodChem, amely mindig vigyázott arra, hogy nagybefektetői ne a szakmából
kerüljenek ki, ekkor kutyaszorítóba került. Amikor a kazincbarcikai társaság
felvásárolta a tiszaújvárosi TVK-t (ugyancsak meghatározó tulajdonrészét), olyan
megállapodást kötött a részvények korábbi tulajdonosaival, a Croesus és a
Templeton pénzügyi befektetői csoportokkal, hogy a részvénycsere folytán hozzájuk
kerülő BorsodChem-részvényeket csak pénzügyi befektetőknek adhatják tovább. A
megállapodás azonban papíron maradt, ugyanis feltehető, hogy ez a két csoport volt
az, amely 24,7 százalékos részvénycsomagot adott el a Milfordnak. Így bekövetkezett
az, amitől korábban már a Mol Rt.-nél is tartottak, hogy a Gazprom-csoport
hídfőállást szerez Magyarországon, és innen kíván tovább terjeszkedni a
régióban. Ma még kérdés, hogy el tudja-e érni az orosz gázóriás, hogy
Magyar-országról irányítsa a térség vegyiparának történéseit.

Szinte egész Európa ki van szolgáltatva az orosz és a szovjet utódállamok
területén található kőolaj- és földgázmezők termelésének. (Ez alól csak a
szerencsés, saját készletekkel rendelkező Atlanti-óceán menti országok –
Norvégia, Nagy-Britannia és Hollandia – jelentenek némi kivételt.) Ezért a Gazprom
és a másik két oroszországi óriáscég, a Lukoil és a Jukosz, bármikor sakkban
tudja tartani Európát (lásd keretes írásunkat). Magyarország ezekhez az
oroszországi mezőkhöz legközelebb fekvő országok egyike. Kőolaj-behozatalunknak
mintegy kétharmada, a földgáznak pedig több mint fele származik orosz importból.
Ezért a Gazprom az erő pozíciójából vásárolhatott be a BorsodChem-be, és most
már a Mol Rt.-t is fenyegeti.

A "veszély" pillanatnyilag közvetett, ugyanis a Molnak 20 százalékos részesedése
van a TVK-ban, amelynek mint írtuk a BorsodChem a meghatározó tulajdonosa, ebben a
társaságban viszont a Gazprom szerzett meghatározó részesedést. Ezért óriási
küzdelem indult meg a Gazprom és a Mol Rt. között. Ez a harc nem nyílt csatornákon
zajlik. A Gazprom-csoport részéről jelentkező nyomás azonban kétségtelen. Megdet
Rahimkulov, az Általános Értékforgalmi Bank elnök-vezérigazgatója (a pénzintézet
egyébként a Gazprom-csoport tagja) egyben az orosz társaság és a Mol Rt.
tulajdonában lévő Panrusgaz vezetője, a Milford-csoport nevében fellépve
rendkívüli közgyűlést javasolt a BorsodChemnél. Célja egyértelm?: igazgatósági
tagot kívánnak jelölni a cégben. Ha ez megtörténne, akkor egy több éves
sikerszéria záródhatna le Kazincbarcikán. A BorsodChem ugyanis olyan, a világ
élenjáró technológiáját megtestesítő anyagok gyártója, mint az MDI és a TDI.
Ezeknek licencével alig néhány cég rendelkezik a világon. A Gazpromnak nem érdeke a
korszer? termékek előállítása, mindössze azt szeretné, ha minél több termékét
el tudná adni Magyarországon.

A Mol sem tétlen, ha kismértékben is, de folyamatosan növeli részesedését a
TVK-ban, hogy ezáltal is csökkentse a Gazprom szerepét. Így az az érdekes szituáció
állhat elő, hogy a BorsodChem számára korábban egyfajta vetélytársnak tekintett Mol
– a hazai érdekek előnyben részesítése miatt – összefoghat a Gazprom ellenében.
Ez úgy történhetne, hogy a Mol ajánlatot tenne a TVK részvényeseinek arra, hogy
adják el értékpapírjaikat nekik.

Az elkövetkező hetekben drámai fejlemények várhatók a magyar vegyiparban, amelyeknek
kimenetele ma még teljesen bizonytalan. A Gazpromnak sem közömbös azonban a jó
viszony fenntartása a Mollal, mivel a magyar szénhidrogénipari társaság egyike a
legnagyobb vásárlóinak.


Gazprom, az óriás

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!