hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szegény emberiség

2000. 09. 16.
Az emberiség fele, azaz 3 milliárd ember él szegénységben, akiknek napi keresete nem haladja meg az 1-2 dollárt. Ebből 1,2 milliárdan szenvednek akut szegénységben, jövedelmük kevesebb mint napi 1 dollár (ez éves szinten forintba átszámolva: 111 ezer forint/év!), ők főleg az afrikai kontinensen, Dél-Amerikában és Ázsiában élnek – derül ki a Világbank úgynevezett szegénységfeltáró felméréséből. A magyarországi szegénykérdés speciális, mivel a tartósan szegény réteg túlnyomó többsége etnikumhoz és az ország keleti, északi feléhez köthető.

Megoldásra vár Magyarországon a tartós szegénység kérdése, különösen a cigány
népesség körében – állítja a tanulmány. A magyarországi népesség mintegy 7,5
százaléka – ez 750 ezer embert jelent – él tartósan szegény háztartásban. (Több
mint négy éven át a szegénységi küszöb alatt él.) Az adatokból kiderül, hogy van
Magyarországon egy olyan tartósan szegény népességcsoport, amely még komoly gazdasági
növekedés mellett is minden bizonnyal szegény marad. A tartósan szegények állapotának
változtatása sokkal intenzívebb és költségesebb beavatkozást igényel a kormánytól,
mint a szegénység állapotába csak rövid ideig bekerülők esetében. Az adatok arra
is rámutatnak, hogy a szegénység és a társadalmi kirekesztettség általában a kevés
iskolát végzettek, az elmaradottabb vidékeken élők és a munkaerőpiachoz lazán
kapcsolódó egyének körében a legmagasabb. Gyakoribb a szegénység a három- vagy többgyermekes
háztartásokban, illetve azokban a családokban, ahol a családfő 40 évesnél fiatalabb
vagy egyedül neveli gyermekeit. Az idősebb egyedülálló nőknek szintén a súlyos,
hosszan tartó szegénység veszélyével kell szembenézniük. Végül pedig jelentős tényező
még az etnikai hovatartozás is. A cigány háztartásokat a magyar társadalom minden rétegénél
jobban veszélyezteti a szegénység. Az adatok azt mutatják, hogy a tartósan szegények
döntő többsége cigány származású. A tartós szegénység összpontosulása a cigányság
körében még jobban megnehezíti a hatékony szegénységcsökkentő célú beavatkozások
kialakítását. A romák helyzetének változtatása eléggé összetett, mivel ahhoz,
hogy valaki munkát tudjon vállalni, szükséges valamilyen képzettség. A roma férfiak
82 százaléka csak nyolc általánossal – vagy azzal se – rendelkezik. A nők esetében
ez a szám 92,4 százalék, ebből és a kulturális sajátosságokból adódóan a roma nők
85 százaléka nem dolgozik.

A Világbank átfogó szegénységcsökkentési stratégia kidolgozását tartja
indokoltnak, amelyben a mindenkori hatalom az akut szegények helyzetét is megpróbálná
kezelni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!