hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Prágai ostrom
Globalizmus helyett vandalizmus

2000. 09. 30.
Kérdéses, hogy egyáltalán eredményesnek nevezhető-e az osztályharc legújabb formája. Mindenesetre az antiglobalisták keménymagjának jelszava, miszerint "Prága is legyen olyan, mint Seattle", beteljesedett a cseh fővárosban. A Világbank és az IMF (Nemzetközi Valutaalap) minapi ülésén ugyanis 15 ezer demonstráló és 11 ezer rendőr vívott utcai csatát. A két fél szándékai helylyel-közzel azonosak, a párbeszéd mikéntjét azonban közel egy éve nem találják.



Vandálok igazságosztó szerepben. Nincs válasz    Fotó: Reuters

Mi tagadás, mindkét oldal kitett magáért, a globalizmus negatív hatásai ellen tüntetők
kövekkel és Molotov-koktélokkal szórták meg a patinás cseh belvárost, a rendőrök
pedig vízágyúval, gumibotokkal válaszoltak, és igen sok civil ruhás rendőrt is
bevetettek, akik pofonokkal és rúgásokkal terelték a letartóztatott tüntetőket a szállítójárművek
felé. A prágai ostrom után 520 személyt (ebből 127 külföldit, többek között hét
magyar aktivistát is) letartóztattak hatóság elleni erőszak vádjával. A legvadabbak
az olasz, a spanyol és a német csoportok voltak. A tüntetéseket szervező Gazdasági
Globalizáció Elleni Kezdeményezés, az INPEG a legkülönfélébb diák-, anarchista,
kommunista, emberi jogi és környezetvédő mozgalmak rögtönzött tömörülése. A
demonstrálók meglehetősen szervezetlenek: sok platformból állnak, nincs sem vezetőjük,
sem szószólójuk, s így nem is tudnak párbeszédet kezdeményezni a globalizmus képviselőivel,
azaz esélytelenek arra, hogy változásokat érjenek el. (Elérték ugyanakkor, hogy
elterelték a sajtó figyelmét, hiszen inkább a rendbontásokról, mint a tanácskozás
témáiról tudósítottak.) Nem beszélhetünk egységes fellépésről sem, Viktor
Piorecky, az INPEG szóvivője elhatárolta magát az erőszakos fellépésektől és a
vandalizmustól: "Ezek egyedi esetek, a tüntetők alig egy százaléka vetemedett
vandalizmusra. A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank viszont naponta követ el súlyos
erőszakot a világon, és naponta számos emberéletet lehet a számlájukra írni."

Eközben a rendőrkordon másik oldalán a csúcstalálkozó keretein belül szinte
ugyanazokat a szlogeneket kezdték el hangoztatni, mint az utcán tüntetők. A Nemzetközi
Valutaalap vezérigazgatója a megnyitóbeszédében a szegény államok megsegítésére
szólította fel a fejlett ipari országokat. Horst Köhler, az IMF vezérigazgatója
szerint a szegény nemzetek megsegítése nem a globalizáció befagyasztásával, hanem
éppen ellenkezőleg, a világkereskedelmet gátló tényezők felszámolásával válhat
lehetővé. Véleménye szerint az ilyen akadályok felének a felszámolása már több
száz milliárd dolláros többletjövedelmet eredményezne, amiből jócskán lehetne
juttatni az elszegényedett régiók számára. Köhler szerint számos probléma a fejlődő
országok anarchikus gazdasági és politikai berendezkedéséből fakad, így támogatásuk
csak a korrupció elleni harc és a stabil pénzügyi és jogi rendszerek kiépítésével
válna gyakorlatban is kivitelezhetővé.

Az IMF feje ezentúl elmarasztalóan nyilatkozott az igen magas olajárról. Talán ez az
a pont, amelyben a barikád mindkét oldalán egyetértenek a résztvevők. James
Wolferson, a Világbank elnöke egyenesen jogosnak nevezte a tüntetők által
megfogalmazott célokat és tarthatatlannak ítélte a világban növekvő egyenlőtlenségeket,
vagyis, hogy a világ népességének csupán 20 százaléka rendelkezik a világgazdaság
80 százaléka felett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!