hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jó hírek a tőzsdéken
Heti tőzsdejelentés 2000. 08. 03. 09.

2000. 08. 12.
Emelkedő árfolyamok jellemezték a héten a világ tőzsdéit. Amerikában több kedvező vállalati eredmény is napvilágra került, és a héten közzétett makrogazdasági mutatók megnyugtatták a kedélyeket. Csökkent a további kamatemeléstől való félelem, s ez megmutatkozott valamennyi index alakulásában: az előző heti nagy esés után magához térő Nasdaq 5,3 százalékkal, a Dow Jones és az S&P500 valamivel több mint 2 százalékkal erősödött. Elsősorban a telekom-szektor papírjai erősödésének köszönhetően a nyugat-európai tőzsdék indexei is emelkedtek: Frankfurtban és Párizsban 3, Londonban 1 százalékkal zártak magasabban az indexek. A BUX, bár kedden újra (immár harmadszor) tesztelte a 8000 pontos lélektani határt, innen ismét csak emelkedésbe fordult: 8329 pontos záróértéke egy százalékkal áll magasabban a múlt csütörtökinél.

Mindkét gyógyszergyári részvényünk jól teljesített a héten: az Egis 1, a
Richter közel 3 százalékos emelkedést produkált. Vegyesen mozogtak a vegyipari részvények:
a vártnál is kedvezőbb eredménnyel előrukkoló Borsodchem – bár kedden 8000 forint
közelébe süllyedt – közel 8 százalékkal 9330 forintig erősödött csütörtöki záróárához
képest. Folytatta viszont mélyrepülését mind a TVK, mind a Pannonplast részvénye,
előbbi az elmúlt két hétben 15, utóbbi közel 20 százalékkal lett olcsóbb. Az európai
telekom-részvények szárnyalása és a várhatóan gyengébb eredmény eredőjeként 3
forinttal, 1837 forintig gyengült a Matáv jegyzése. Két százalékkal erősödött
viszont az OTP árfolyama, annak ellenére, hogy a szerdán bejelentett ABN AMRO–K&H
fúzió várhatóan komoly versenytársat jelent majd a legnagyobb hazai pénzintézet számára.
Hosszas agónia után kitörni látszik a Mol a korábbi 3800-3850 forintos igen szűk sávból,
szerdán 4000 forinton is akadt már vevője, 3905 forintos záróára pedig 2 százalékos
emelkedést jelent. Nem volt jó hetük a kisebb BUX-papí-roknak: a Synergon gyenge eredménye
továbbra is éreztette hatását, újabb 6,6 százalékos esést idézve elő a papír árában.
Nyolc százalékkal lett olcsóbb a DÉMÁSZ és a várakozásoknál gyengébb eredménnyel
kirukkoló Zwack Unicum Rt. papírja is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!