hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyógyszerártusa

2000. 08. 19.
Hangzatos viták, egymással szemben álló érdekek össze-összecsapása után végül is a kormány akarata lett meg a gyógyszerártárgyalásokon. Amíg a hatósági áras termékek az (eredetileg tervezett) inflációnak megfelelően emelkedhettek, addig a medicinák árait befagyasztották, és a héten megszületett döntés szerint októbertől egyes termékek árait 14 százalékkal csökkenteniük kell a gyáraknak. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) biztosan jól jár, hiszen ezzel a döntéssel 6,6 milliárd forintot megtakarít a kincstárnak. A piac két szereplője számára azonban nem előnyös ennyire.

A pénztár azt hangoztatja, hogy a betegek 8,1 milliárd forintot spórolnak meg ezzel
a lépéssel. Ez azonban csak akkor igaz, ha az orvos a legolcsóbb gyógyszert írja fel
nekik – számára azonban a medicina hatékonysága és nem a gazdaságosság a döntő
szempont. Abban az esetben, ha nem a legalacsonyabb árú gyógyszereket írja fel a gyógyulni
vágyóknak, 8 milliárddal több pénzt kell áldozniuk a gyógyulásukért.

Az árcsökkentés a Magyarországon forgalmazott 3700- féle készítmény közül
1400-at érint. Ezek között különféle magas vérnyomást csökkentő, szív- és érrendszeri
megbetegedések, fekélyek elleni készítmények, valamint antibiotikumok szerepelnek.

Az ártárgyalások alapjául, referenciaárként a hatóanyag-csoportonkénti legolcsóbb
készítmény árát vették alapul. A gyártók ettől az ártól minden gyógyszer esetében
maximum húsz százalékkal térhetnek el, különben az OEP nem folyósítja számukra a
támogatást. A magyar gyártók termelői ár-emelései 1990-től napjainkig mindvégig
az infláció alatt voltak. Idén pedig nem is emelhetnek árat, az ebből adódó költségeiket
valamiből finanszírozniuk kell. Kérdés: meddig tudják ezeket a nyomott árakat
tartani, illetve kiegyensúlyozni exportjuk növelésével? Kőrössy Péter, az OEP Gyógyszerügyi
Osztályának főosztályvezetője lapunknak elmondta, hogy a korábbi támogatási
rendszer következtében tényleg kialakultak egyes készítményeknél irreálisan
alacsony árak, ezek azonban a készítmények töredékénél fordulnak elő.

Bár a gyógyszeripar mind ez idáig húzóágazata volt Magyarországnak (a gyárak első
féléves eredményei 10 százalékkal haladták meg a tavalyi nyereségüket), kétséges,
hogy a kutatásokat, fejlesztéseket meddig tudják ekkora költségveszteségek mellett
tovább finanszírozni – mondta a Heteknek Hávelné Szatmári Katalin, a Gyógyszerész
Kamara elnöke. A nagy gyógyszergyártó cégek is külföldi tulajdonban vannak, ha
pedig ők úgy ítélik meg, hogy kis profittal lehet nálunk befektetni, akkor kivonják
tőkéjüket a piacról, és furcsa módon a mindig is jól prosperáló gyógyszeripar
Magyarországon válságos helyzetbe kerülhet – tette hozzá.

Az év eleje óta tartó huzavonát az váltotta ki, hogy tavaly az OEP 141 milliárd
forint gyógyszerár-támogatást folyósított. Idén viszont erre a célra 135 milliárdot
különített el – magyarázta Buzás László, a Magyar Gyógyszergyártók Országos
Szövetségének igazgatója. Ők már az év elején elmondták, hogy idén 150 milliárd
forintra van szükség, amiből finanszírozni tudják a gyártók által kért, inflációkövető
8,5 százalékos áremelést úgy, hogy a vásárló sem jár rosszul. Mivel mostanra
elfogyott az ez évre előirányzott keret, az OEP 12 milliárd forinttal megfejelte a 135
milliárdot. Ezek szerint a szigorító intézkedések, az éjfélekig tartó ártárgyalások,
idegességek és hajszoltságok elviekben két-hárommilliárd forint megtakarítása végett
folytak – nyilatkozta Buzás –, ekkora ösz-szegnél ez a szám viszont akár elszámolási
hibaszázaléknak is befér. Tehát az OEP által sikeresnek vélt ártárgyalások ideológiai
győzelmet hoztak, ami előrevetíti a következő évek keménykezű, rákényszerítő tárgyalástechnikáját.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!