hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A kecske és a káposzta
Privatizáció előtt a Malév

2000. 08. 19.
A Malév Rt. az Alitaliával való sikertelen házasságából kilábalva immár újra 96,8 százalékos magyar állami tulajdonú vállalatként néz az őszre tervezett kétfordulós privatizáció elé. A Magyar Légiközlekedési Vállalat veszteségei tetemesek, flottája jelentős bővítésre és felújításra szorul. Valószín? azonban, hogy a kormány által kedden elhatározott privatizációs stratégia nem tud megoldást kínálni a gondokra, hiszen kimondatlanul, de kizárja a stratégiai befektetők és a külföldi tőke bevonását a stratégiai fontosságú vállalat modernizálásába, azzal az indokkal, hogy a Malévnak meg kell őriznie "nemzeti" jellegét.



Peter Tufo amerikai nagykövet és Kovács Ferenc, a Malév vezérigazgatója felavatják
az újonnan bérelt Boeing 767-es gépet. Társakra várva    Fotó: MTI

A Malév eladásának első lépésével az ÁPV Rt. mintegy 97 százalékos tulajdoni
részesedése 50 százalék plusz egy szavazatra csökkenhet. A privatizációs törvény
szerint a cég hosszú távon 25 százalék plusz egy szavazat erejéig marad tartós állami
tulajdonban. Az ING–Barings bankcsoporttal elkészíttetett privatizációs stratégia
szerint az októberben induló első fázisban a Malév jelenlegi alaptőkéjének 10 százalékát
kitevő, állami tulajdonban lévő és különös jogokat meg nem testesítő részvénycsomagot
lehet majd megvásárolni. Mivel a kormány kikötötte, hogy a privatizáció második
fordulójában kizárólag belföldi befektetők vehetnek majd csak részt, kérdéses,
hogy melyik komoly külföldi befektetőt érdekli majd egy 10 százalékban limitált, különleges
jogokat nem nyújtó részesedés.

Jóllehet a privatizáció későbbi, második fázisában tovább csökkenhet az állami
tulajdon, de fontos szempont lesz, hogy a légitársaság megőrizze nemzeti státusát, a
nemzeti tulajdon ne csökkenjen 50 százalék plusz egy szavazat alá. Az első lépcsőben
felkínálandó 10 százalékos részvénycsomagon kívül csak hazai befektetők jöhetnek
szóba, ami valószínűleg pénzügyi befektetőket vonz. A befektetők egyben úgy
szerezhetnek tulajdoni hányadot a Malévban, hogy – elsősorban készpénzzel – alaptőkét
emelhetnek a légitársaságban. Ezen felül a pályázatban ajánlatot kérnek majd a
befektetőjelöltektől a Malévnek valamelyik globális légiszövetséghez történő
csatlakozására.

Amennyiben ezen felemás privatizáció a jelenlegi terveknek megfelelően zajlik le, azaz
a Malévot el is adják meg nem is, a Malév vezetőit továbbra is politikai szempontok
alapján a mindenkori kormány jelöli majd ki, a hatékonyabb gazdálkodásra és jobb színvonalú
szolgáltatásokra való gazdasági kényszer minimális lesz, hiszen a befektetők a
kulcsdöntések meghozatalánál továbbra is kisebbségi pozícióban lesznek, ha egyáltalán
lesznek olyanok, akik ezen feltételek mellett invesztálni kívánnak a nemzeti cégbe.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!