hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Emelkednek a képviselői fizetések

1999. 12. 11.
Jövő héten a parlament elé kerül az a törvényjavaslat, amely a képviselők fizetésének emeléséről rendelkezik. Ebben nemcsak a köztisztviselők számára nyújtandó 8,25 százalékos fizetésemelésről van szó, hanem a tervezett szerint lényegesen emelkednének az egyéb pótlékok és költségtérítések is. Értesüléseink szerint az alapfizetésen felül a képviselők 13. havi fizetést is igényelnek, sőt a költségtérítést is lényegesen, akár kétszeresére emelnék.

A törvényjavaslatot már jóváhagyta a költségvetési bizottság, és a jövő
heti parlamenti ülés során szavaznak felőle a képviselők. Az idén egy képviselői
tiszteletdíj bruttó 130 ezer forint, jövőre az inflációt korrigáló emelés ezt 145
ezer 750 forintra növeli. Ezen felül, amennyiben a képviselő bizottsági tag, az
alapfizetésének 40 százalékát, ha alelnök 80 százalékát, ha elnök a 100 százalékát
kapja. Ha a honatya frakcióvezető, az alapilletményének 120 százalékát, ha
helyettes, a 100 százalékát kapja még az alapjárandóság felett. Vidéki képviselők
(adómentesen) szállásköltség-térítést is kapnak, amely az alapfizetés felét
teszi ki, útiköltség-térítésképpen pedig a kilométertől függően számíthatnak
kiegészítésre (a fővárosi képviselő 35 ezer forintot kaphat útiköltség-térítés
gyanánt). A jövő évre szóló törvényjavaslat szerint ezek a duplájára emelkednének.
Ezen kívül ingyen használhatják a vasút- és az autóbusz-hálózatot, illetve a BKV
szolgáltatásait.

Mint lapunk kérdésére Mádi László, a költségvetési bizottság fideszes alelnöke
elmondta, a terv szerint költségvetési bizottsági pótléka a képviselői alapfizetés
80 százalékára emelkedne a jelenlegi 40 helyett. A 13. havi fizetés hírét nem cáfolta,
de nem is erősítette meg. A törvény megszavazásához hatpárti konszenzus szükséges.
A fizetés és a járulékok emelését a Fidesz és a Független Kisgazdapárt egyaránt
támogatja, meglepően az MDF-es Font Sándor, és a szocialista Szekeres Imre (költségvetési
bizottsági elnök) nem tudott a törvényjavaslatról.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!