hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A jövő az internetes kereskedelemé

1999. 12. 11.
Túlélik-e az utazási irodák és más ágazatok ügyfélszolgálatai az elektronikus kereskedelem előretörését? A kérdés ma még költői, de annyi bizonyos, hogy az új üzletforma menthetetlenül átstrukturálja az egész gazdaságot. Ezt alátámasztja a magyar Gazdasági Minisztérium tanulmánya is, mely szerint az ezredforduló nagy gazdasági kihívása a tudás alapú gazdaság lesz, amely alapvetően az internetre és a hozzá kapcsolódó vagy hozzá hasonló rendszerekre fog épülni. Ez bizonyos ágak robbanásszer? fejlődését, más területek folyamatos elhalását jelenti, könnyen előfordulhat az is, hogy bizonyos ágazatok eltűnnek.

Alan Grenspan, az USA Központi Bank, a Federal Reserve Board elnöke rávilágított
arra, hogy az USA minden várakozást felülmúló gazdasági növekedése minek köszönhető:
"Az elmúlt évek kiemelkedő termelékenysége mögött a fő mozgató erő a számítástechnika,
valamint a kommunikációs és információs technológia drámai fejlődése." Az Egyesült
Államok az új ágazat tekintetében világelső, kereskedelmének 10 százaléka az
interneten keresztül zajlik. Az internet-gazdaság 1999-ben 507 milliárd dolláros
forgalmat bonyolított le világméretekben.

Európa tradicionális kontinens, ezért az USA-nál jóval szerényebb mértékben vesz részt
az elektronikus kereskedelemben, de az európai menedzserek szemléletváltása
folyamatban van, és a globalizáció, valamint a multinacionális cégek jelenléte miatt
kikerülhetetlen, hogy előbb vagy utóbb minden piaci szereplő kidolgozza internetes
stratégiáját. Piackutatások szerint Európában 2000-ben megduplázódik az internetes
kereskedelem. A helyzet drámaiságát mutatja, hogy az USA legnagyobb játékkereskedő hálózata
most karácsony előtt ügyfeleinek 10 százalékát vesztette el egy hónap alatt, mivel
nem értékesített az interneten keresztül, s ezt egy konkurens cég kihasználva, saját
játékkereskedő honlapján a világháló által kínált kedvezőbb feltételek mellett
árulta a játékokat. Európában, így hazánkban is még más a helyzet, az emberek
idegenkednek az internetes vásárlástól, de néhány éven belül – a szakemberek véleménye
szerint – ez megváltozik. Jelenleg hazánkban félmillió aktív internet-felhasználó
létezik, és a szolgáltatások árának világméretű csökkenésével ennek rohamos növekedése
várható. 2003-ra már egymilliárd internet-felhasználóra számítanak világszerte,
mellesleg a mobiltelefon-tulajdonosok számát is éppen ennyire prognosztizálják a
piackutatók. A internetes kereskedelem a költségkímélés szempontjából is előnyös
a vállalatoknak. Az Oracle magyarországi marketingigazgatója, Deme Csaba egy fórumon
elmondta, hogy a cég már 1998-ban teljesen átállt az e-mailen keresztül történő
kommunikációra, ez a 35 ezer főt foglalkoztató multi számára 450 millió dolláros
megtakarítást jelentett egy év alatt. Ez a megtakarítás a posta, telefon, utazási és
szállítási költségek jelentős csökkenéséből, valamint az alvállalkozók gazdaságosabb
alkalmazásából fakadt. Nem véletlen, ha ezek után a megkérdezett 2000 európai cégvezető
60 százaléka stratégiai fontosságúnak tartja az internetet vállalata életében.

Természetesen az internetnek számtalan hátránya is van. A kétkedők elsősorban a
személytelenségre hivatkoznak, ami miatt az idősebb generációk gyakorta mellőzik is
használatát. A személytelenség rengeteg visszaélésre is lehetőséget ad, és az általános
világszabványok, valamint a jogi szabályozás hézagossága miatt a fő korlátozó tényező
a hiányos biztonság. Amint az azonosítás és titkosítás problémája megoldódik
(digitális aláírás, titkos kódok, esetleg újjlenyomat alkalmazása stb.), vagyis
minden kétséget kizáróan biztosak lehetünk a másik fél személyazonosságában,
valamint a dokumentumok illetéktelen behatolókkal szembeni védelmében, akkor az
elektronikus kereskedelem számos ma még nem is képzelt területtel egészülhet ki.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!