hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kína a WTO kapujában
Történelmi pillanat

1999. 11. 20.
Történelminek is nevezhetnénk azt a héten megkötött kereskedelmi megállapodást, amelyet a Kínai Népköztársaság és az Amerikai Egyesült Államok írt alá 13 éve tartó tárgyalássorozat után. Elemzők a megállapodás jelentőségét ahhoz a Teng Hsziao-ping nevével fémjelzett 1978-as nyitáshoz hasonlítják, amelyet követően megindult Kína szédítő mérték? gazdasági fejlődése.



Kínai áruk – nemzetközi elismeréssel
             Fotó: MTI

A Clinton-adminisztráció egyik legnagyobb eredménye lesz, ha Kína tagjává válik
a Világkereskedelmi Szervetnek (WTO) - ezt még Kanadának, és az EU-nak is jóvá kell
hagyni -, így kénytelen lesz piacait megnyitni az ugrásra kész amerikai cégek előtt,
amelyek elsősorban a bankszektorban és a pénzügyi szolgáltatások területén, a
telekommunikációban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban látnak óriási
lehetőségeket. Kína a világ legnépesebb állama, és hetedik legnagyobb gazdasága,
évente közel 10 százalékos GDP-növekedéssel és 1,2 milliárd potenciális vásárlóval
rendelkezik. Kína a világ kilencedik legjelentősebb exportőreként diszkrimináció-mentes
piaci lehetőséghez jut a világ legfejlettebb országaiban, olcsó játékokkal,
textilipari és ruházati cikkekkel, háztartási elektronikával látva el a nyugati világ
fogyasztóit.

WTO-tagként azonban ez az egymásnak kölcsönösen garantált diszkriminációmentes bánásmód
számos közeli problémát is felvet. Az erősödő konkurencia miatt (esetlegesen) tönkremenő
kínai állami vállalatok munkanélküliek millióit produkálhatják akkor, amikor a
munkanélküli-ellátások rendszere nem is létezik Kínában. A megállapodás másik
oldala, hogy a Nyugat Kína társulásával elveszíti a kereskedelmi szankciók fegyverét,
amelyet eddig nyomásgyakorló eszközként használtak az emberi jogok tiszteletben tartása,
így a vallásszabadság érdekében.

A WTO-tagság kötelezettségeket ró a kínai kormányra. Tovább kell vinni a gazdasági
reformokat, nagyobb mértékben kell integrálódni a világgazdaságba, mivel erősebb
lesz a verseny, nagyobb hatékonyságot kell produkálni a cégeknek. Emiatt sok ellenzője
van Kínában a gazdasági nyitásnak, elsősorban a monopolhelyzetben levő állami nagyvállalatok
és vezetőik, a mezőgazdaságban és háttériparban dolgozók bírálják a történelmi
lépést. A gazdaságirányítás rendszerében is szükségszerű a reform, e nélkül
ugyanis csak üres papír lehet ez a megállapodás.

Amíg a nagypolitika széles mezsgyén halad előre, a kínaiak többsége még csak nem
is hallott a WTO-ról. Sokan a megnyíló üzleti lehetőségeknek örülnek, vagy abban bíznak,
hogy hamarosan amerikai autót vásárolhatnak; mások félnek, és a konkurencia megjelenése
miatt bizonyosan rájuk váró munkanélküliségtől tartanak. Egy kínai bankvezető félve
mondta el, nem tudja elképzelni, hogyan veszik majd fel a versenyt az amerikai bankokkal,
eddig ugyanis gyakorlatilag pénztárosként működött a bank: átvették a betétesektől
a pénzt, és oda utalták át, ahova az állam utasította őket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!