hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Feldarabolják a Microsoftot
Webtévé, internetes autók

1999. 11. 13.
Világszerte zuhanórepülésbe kezdtek a világ vezető szoftvercégének számító Microsoft részvényei. Bill Gates vagyona mintegy két milliárd dollárral csökkent egyetlen nap alatt miután Frankfurtban 10 százalékkal, New Yorkban 3,5 százalékkal esett a cég részvényeinek árfolyama. Történt mindez azért, mert a szoftveróriást egy bírói döntés elmarasztalta.



Bill Gates: Egyetlen vádpont sem felel meg a valóságnak    Fotó:
MTI

Az Amerikai Igazságügyminisztérium és tizenkilenc állam még tavaly októberben
perelte be a Microsoftot az 1890-es trösztellenes törvény megsértése miatt. A várva
várt bírói ítélet szerint a Microsoft kihasználta az operációs rendszerek
(Windows) területén szerzett monopoliumát, az internetes böngészők piacát
felhasználva, megpróbálta kiszorítani a böngészőprogramok területén legnagyobb
konkurensnek számító Netscape Communicationst. Ezzel nemcsak a vetélytársak, de a
fogyasztók érdekeit is megsértette.

A per ezzel még nem ért véget, mivel a végső döntésnek, ami várhatóan csak
jövőre születik meg, tartalmaznia kell, hogy a Microsoft magatartása törvénysértő
volt-e, és ha igen, akkor milyen büntetést kell rá kiszabni. Addig fennáll annak a
lehetősége is, hogy a szoftverpiacot szinte kizárólagosan uraló mammutvállalat peren
kívüli egyeszséget köt az Igazságügyminisztériummal. Erre azonban igen kicsi az
esély, mivel az egész peres eljárás hátterében egy jól szervezett lobbi áll, amely
a Microsoft legnagyobb konkurenseit tömöríti, többek között az AOL-Netscapet és az
IBM-et.

A Microsoft is aktívan lobbizik, és nem titkolt célja, hogy a több mint kétmillió
részvénytulajdonosát annak érdekében mozgósítsa, hogy rajtuk keresztül is
befolyást gyakoroljon a helyi és az országos politika képviselőire. A Microsoft
álláspontja szerint egyébként egyetlen vádpont sem felel meg a valóságnak, még azt
is tagadja, hogy monopólium volna. Ugyanakkor a minisztérium nem titkolt célja, hogy
feldarabolja a Microsoftot, és ellenőrzőbiztosokat küldjön, akik minden aggályos
vállalati döntést megvétózhatnának. Ennek az elemzők szerint nem nagy az esélye,
de az biztos, hogy a Microsoft piaci hegemóniája valamilyen mértékben kárt fog
szenvedni. Az ügy eddigi nyerteseinek a konkurens vállalatok, főleg az AOL-Netscape-Sun
szövetség tűnik, akik a szoftverpiacon komoly részesedést szerezhetnek meg.

A Microsoftot azonban nem lehet a jövő évezredben sem leírni. Bill Gates már 1995-ben
felismerte, hogy az interneté a jövő, ráhangolódott a világhálóra, és a
számítástechnika szinte minden területén megjelent. Gates már egy új világra
készül, és a számítástechnika következő korszakát is uralni akarja. Mivel még
nem látszik egyértelműen, hogy a számítástechnikai ipar a személyi számítógépek
korszaka után milyen irányban mozdul el, ezért a Microsoft mindenütt ott akar lenni,
legyen szó az internetező mobiltelefonról, vagy az internetes televízióról, akár a
világhálóra kapcsolt háztartási gépekről, vagy autók fedélzeti
számítógépeiről. A Lehman Brothers cég elemzője, Mike Stanek úgy véli, hogy a
bírói elmarasztalás okozta porfelhő hamar elül, és utána kiderül majd a
Microsoftról, hogy nem rendültek meg alapjai.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!