hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az EU és a startpisztoly
Milosevics csak átad és átad

1999. 10. 16.
Míg az Európai Unió lázasan dolgozik azon, hogy megtörje Milosevics szerb elnök hatalmát Jugoszláviában, addig az egyelőre rendíthetetlen bizonyuló elnök rendszeresen, és csak akkor bukkan fel a nyilvánosság előtt, mikor egy-egy helyreállított infrastrukturális egységet avat fel. Az elnök számára elsődleges az önerőből történő újjáépítés, amely nagy sikernek örvend a lakosság körében. Az EU ezzel szemben az ellenzéki városoknak szánt kísérleti segélyprogramokkal igyekszik nyomást gyakorolni a lakosságra, s újjáépítési programját, melynek előkészületeit hamarosan megkezdi, már Milosevics eltávolítása utánra ütemezte.



Milosevics elnök egy nap alatt több helyreállított hidat és egy autópályát adott
át    Fotó: MTI

Az Európai Unió a szerb politikai ellenzéket igyekszik felhasználni, hogy
Milosevics hatalmát végre valahára megtörje. Ezért is érintette a tizenötök
külügyminisztereit érzékenyen, hogy a héten tartott luxemburgi ülésre meghívott
szerb ellenzéki vezéralakok nem jelentek meg. A tanácskozás végén aláírni
tervezett nyilatkozat azt tartalmazta volna ugyanis, hogy az ellenzék kötelezi magát
arra, hogy hatalomra jutása után kiadja a hágai Nemzetközi Törvényszéknek a
háborús bűnökkel vádolt személyeket, egyebek között Milosevics jugoszláv
elnököt is. Robin Cook brit külügyminiszter az ellenzéki vezetők
távolmaradásáért nyomban Milosevicset okolta, mondván megfélemlítette őket,
polgárháború kirobbantására törekszik. "Az, hogy Milosevics árulásnak véli az
Európa más részeivel való párbeszédet, azt mutatja, menynyire nagy veszélyt jelent
ő Szerbiának" – nyilatkozta Cook egy brit napilapnak.

Az unió tisztségviselői leszögezték, amennyiben Milosevicset elűznék, és Belgrád
teljesen együttműködne a nemzetközi törvényszékkel, úgy azonnal megszüntetnék a
gazdasági szankciókat, és működésbe hoznák a nyugati stabilitási paktumot. A
tizenötök ülésén döntés született arról, hogy két ellenzéki vezetés?
városnak, Nisnek és Pirotnak 25 ezer tonna fűtőolajat és 1500 tonna dízelolajat
juttatnak segély formájában. Ez kísérleti adomány is, ugyanis amennyiben az akció
sikerrel jár, más ellenzéki területekre is érkeznek hasonló felajánlások. Az EU
biztosra megy. A Reuters szerint az Európai Beruházási Bank (EIB) mintegy 5,2 milliárd
dolláros infrastrukturális – többek között a vasút és az utak újjáépítését
célzó – program előkészítő munkájának megkezdéséről döntött a napokban. Az
EIB tehát teljes készenlétben áll a startpisztoly elsütésére, a kivitelezés pedig
a Milosevics utáni időkre szól.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!