hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kevesebb búza, gyengébb minőség

1999. 09. 11.
A kalászos gabonák idei termése a vártnál kedvezőtlenebbül alakult. Tavaly ősszel kevesebbet vetettek a megszokottnál, a kora tavaszi és a májusi időjárás azonban kedvezően hatott a kalászosok fejlődésére.

A tavalyi értékesítési probléma következtében jelentősen csökkent a kalászos
gabonák vetésterülete. Számos termelő pénzhiány miatt nem tudott sem ősszel, sem
tavasszal vetni. Kalászos gabonát idén 527 ezer hektárral kisebb területről arattak,
mint 1998-ban. A búza vetésterülete csökkent a legjobban. A tavalyi 1,2 millió hektár
helyett idén csak 734 ezer hektáron termeltek búzát, ahonnan 2,6 millió tonnát takarítottak
be, amely 47 százalékkal kevesebb a tavalyi termésnél és 40 százalékkal a 90-es évek
eddigi átlagánál. Jelentősen csökkent a búza termésátlaga is, az idei 3,5 tonnás
átlag 13 százalékkal kevesebb a tavalyi átlagán. A nyár eleji és az aratás időszakára
is elhúzódó esős időszak, árvizek, belvizek jelentősen csökkentették a betakarítható
kalászosok mennyiségét, és rontották a minőségét is.

Az őszi és tavaszi árpa együttes termésmennyisége 1 millió tonna volt. Az együttes
betakarított területük mintegy 12 százalékkal, 35 ezer hektárral kisebb az előző
évinél.

Az egyes megyék között nagy volt az idén is a kalászos gabonák termésátlagainak szóródása.
A legmagasabb termésátlagot csaknem valamennyi kalászosból a Dunántúlon érték el,
Baranya, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyében. A legkisebb termésátlagok – a megyét
sújtó rendkívüli esőzések, árvizek és belvízkárok következtében – majdnem
minden kalászos esetében Borsod-Abaúj-Zemplén megyében voltak.

A termésmennyiségeknek megfelelően az étkezési búza áralakulása jelentősen eltér
a korábbi években tapasztaltaktól. Az év elejétől tartó emelkedés miatt 20 ezer
forint fölé emelkedett a piaci ár, majd az aratáshoz közeledve újra 19 ezer forint közelébe
esett. A betakarítás kedvezőtlen hírei, valamint a tőzsdei ár hirtelen emelkedésének
hatására azonban a betakarítási időszak alatt végig emelkedést mutatott, így ismét
valamivel 20 ezer forint fölött alakul az étkezési búza piaci ára. A tőzsdei előrejelzések
szerint azonban a közeli jövőre, néhány hónapos intervallumra a búza árának esése
prognosztizálható. Árcsökkentő hatást gyakorolhat a világpiac jelenlegi alakulása
is, ezen belül főként az USA piacai, ahol igen tetemes áresés tapasztalható. A
tavalyról áthúzódó, az átlagosnál magasabb készletek és az idei termés egy része
néhány százezer tonnás export árualapot képez. A már említett világpiaci
folyamatok valószínűleg alacsony exportárakat eredményeznek, ami a hazai piaci árat
is várhatóan lefelé fogja mozdítani.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!