hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pénzügyi tervek górcső alatt

1999. 08. 28.
Majdhogynem teljes az egyetértés a kormánypártok között a jövő évi büdzsét és az adóváltozást illetően – derült ki azon a megbeszélésen, ahol a pénzügyminiszter a kormánypártokkal tárgyalt.



Szájer József, Csúcs László és Mádi László

Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: amennyiben a kis- és középvállalkozások
fejlesztése, a lakásépítés, a családtámogatások további növelése, az útépítés,
az idegenforgalom és az oktatás fejlesztése mint kiemelt szempontok érvényesülnek a
költségvetésben, a frakció messzemenően támogatja mind az adótörvényeket, mind
pedig a jövő évi költségvetést.

Balsai István, az MDF frakcióvezetője reálisnak nevezte a 2000. évi költségvetést,
és ezért a képviselőcsoport támogatásáról biztosította a tervezetet a parlamenti
vita során.

Csúcs László (FKgP) viszont kifejtette: nem látja indokoltnak azt, hogy elutasítsák
a 413 milliárd forintos agrártámogatási igényt. Hozzátette: a képviselők egy hatáselemzés
nélküli adótörvény-csomagot kaptak kézhez, egy új adónem bevezetése pedig ellentétes
a kormányprogramban megfogalmazottakkal. A képviselő az adókat illető változtatásokat
nem tekinti reformnak, mindössze "egy kicsit bővebbre sikeredett kiigazításnak"
tartja. Csúcs megerősítette: az FKgP nem támogatja a biztosítási adó jövő évi
bevezetését, mert a helyzet nem érett meg erre.

Az adótervezetet a vállalkozói érdekképviseletek is górcső alá vették. "A
meghirdetett adóreformtól elsősorban a vállalkozói terhek csökkenését és a kisvállalkozások
adminisztrációjának könnyítését várták" – nyilatkozta lapunknak Pogácsás Péter,
a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) közgazdásza.

"A változások legpozitívabb elemének az átalányadózás kiterjesztésének ígéretét
tartjuk az egyéni vállalkozások széles körére. A kamarák nem bánják, hogy a
kedvezményes áfakulcsok nem emelkedtek a beharangozottak szerint, egy ilyen emelést
csak abban az esetben tudnának elfogadni, amennyiben az így nyert többletbevételt a társadalombiztosítási
terhek csökkentése révén visszaosztanák a gazdasági élet szereplői számára"
– mondta Pogácsás. "A kisvállalkozások hátrányos megkülönböztetését jelenti
ellenben az áfa-visszatérítések kiutalásának megszigorítása. A 4 millió forintos
bevételi határ felállítása a különböző beruházási kedvezményektől egyébként
is eleső kisméret? vállalkozásokat sújtja. A BKIK-ban örülnek annak, hogy az
osztalék adójának alacsonyabb kulcsa 20 százalék maradt a beígért 25 százalék
helyett, de továbbra is szorgalmazzák a büntetőadóként funkcionáló (egészségügyi
hozzájárulással is megfejelt) magasabb, 35 százalékos kulcs csökkentését" – szögezte
le a közgazdász. "A kamarák nem támogatják az iparűzési adó áttelepítését a
központi adóhatósághoz, mert a vállalkozók települési szinten befizetett és
felhasznált hozzájárulása növeli a gazdálkodó szervezetek súlyát a helyi közéletben."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!