hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lassul az infáció

1999. 08. 14.
Bár továbbra is jelentős az infláció csökkenése, kutatók szerint megtorpant a pénzromlás lendületes mérséklődése, s így az év végi pénzromlás mértéke – a terveken felül – 9,5-9,7 százalékra várható. A KSH számításai szerint az első hét hónapban átlagosan 9,4 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt hónapban 0,7 százalékkkal emelkedtek az árak.

A júniusi inflációra leginkább a 0,4 százalékos központi, illetve az önkormányzati
intézkedések voltak hatással. De jelentős (0,31 százalékos) volt a gyógyszerek,
valamint az üzemanyagok (0,21 százalékos) drágulása is.

Emellett az élelmiszerek ára az előző hónaphoz viszonyítva 0,8 százalékkal csökkent.
Leginkább – 24 százalékkal – a burgonya ára esett, de fele ennyivel esett a zöldség-
és a főzelékfélék ára. A hazai és déligyümölcs 3,4 százalékkal lett olcsóbb.
Néhány százalékkal emelkedett viszont a hús ára. A tartós fogyasztási cikkek árai
alig, csupán 0,1 százalékkal drágultak. A ruházkodási cikkeknél a nyári kiárusítások
megkezdése miatt 0,7 százalékos csökkenést regisztráltak. Az átlagosnál nagyobb mértékben,
1 százalékkal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára. A háztartási energia 0,9
százalékkal drágult. Ezen belül a háztartási tüzelőolaj 4,5 százalékos, illetve
a vezetékes gáz 2,6 százalékos áremelkedése volt a legjelentősebb.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!