hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Éves csúcs közelében a BUX
Heti tőzsdejelentés 1999.08.19 26.

1999. 08. 28.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED 25 százalékos kamatemelése ellenére szárnyalt a Dow Jones, és így szerdán 11 326 ponttal újabb történelmi rekordot állított fel. A pozitív nemzetközi hangulatnak köszönhetően a BUX index is szépen teljesített, 7517 pontos záróértéke 5,5 százalékos emelkedést jelent az előző héthez képest. Ez mindössze két ponttal marad el a júliusban elért idei maximum értéktől.

Az újabb hossz ismét a vegy- és gyógyszeripari részvények szárnyalásával kezdődött,
ezúttal az Egis kezdett erőteljes emelkedésbe annak a bejelentésnek kapcsán,
miszerint a cég engedélyt kapott egy új készítménye amerikai forgalmazására. Az
Egis "szárnyán" növekedésnek indult a Richter árfolyama is, s a TVK is folytatta
rejtélyes szárnyalását 3900 forint fölé emelkedve. Jelentős külföldi érdeklődés
mutatkozott a Matáv részvényei iránt, melynek árfolyama csütörtökön az 1500
forintos lélektani határt is át tudta lépni. A vártnál gyengébb eredménye miatt a
MOL részvényeire egész héten eladói nyomás nehezedett, emiatt jelentősen alulteljesítette
a piaci átlagot. A kisrészvények közül a Humet emelkedett legerőteljesebben,
kereskedését a héten minden nap fel kellett függeszteni a szabályzatban meghatározott
mértéket meghaladó árfolyam-emelkedés miatt, értéke egy hét alatt 150 százalékot
emelkedett.

Az amerikai tőkepiacok emelkedése következtében erősödésnek indult a dollár is,
jegyzése az euróval szemben 1,04 volt a csütörtöki záráskor. Egy árnyalatnyit
gyengült a forint, a 2,25 százalékos lebegtetési sávban – 2,23 százalékon zárta
a csütörtöki kereskedést.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!