Mit rejt az Escort utódjának sokat sejtető formája?
Lássuk a technikai megoldásokat. A karosszéria átlagosan kétszer olyan merev, mint
a konkurens modelleké, és ráadásul könnyebb is. Kezdésnek nem rossz. Hátul független
kerékfelfüggesztéseket találunk, a német versenytársak nem is álmodhatnak ilyesmiről,
de a sokkal igényesebb Peugeot 306 is megirigyelhetné a Focus többlengőkaros
konstrukcióját. Négy új benzinmotor és egy dízel dolgozik a gépháztető alatt. A
16 szelepes benzinesek 1,4, 1,6, 1,8 és 2,0 literesek, teljesítményük egyenként 75,
100, 115 illetve 130 lóerő, és a gyár szerint kategóriájuk legtakarékosabb erőforrásai.
A kínálatot egy 1,8 literes turbódízel egészíti ki. Az első tengelyen minden
modellben belső hűtés? tárcsafékeket találunk, hátul az 1,8-as verziótól fölfelé
helyettesítik a dobokat tárcsák.
A külső formai motívumok következetesen folytatódnak a belső térben is, amely egyébként
óriási méretű, még a hátsó ülésen utazók sem panaszkodhatnak a térd- vagy a
fejtér hiányáról. A hátsó ülés alapkivitelben 2:1 arányban osztottan előrehajtható,
a csomagtér maga 350 literes, ami megfelel a kategória átlagának. A műszerfal jól áttekinthető,
a furcsa alakú középkonzol kidomborodik, így nyújtózkodás nélkül elérhető a
vezetőülésből, a rádió a Fordtól megszokott módon nagyméret? előlappal
rendelkezik. A kezelőszervek intuitívak, nem szükséges az első használat előtt
napokig tanulmányozni a kézikönyvet, mint néhány mai német high-tech autócsodában.
Tárolóhelyekben sem szűkölködünk, a műszerfalban a kesztyűtartó mellett több
kisebb rekesz segíti apróbb tárgyaink elhelyezését, az ajtókban és az első ülések
háttámláin térképzsebek vannak, a két ülés közötti padlókonzol két pohártartót
valamint kazetta- és CD-tárolót rejt.
A Focus négy karosszériaváltozatban és háromféle kivitelben kapható. A három-, négy-,
ötajtós és a kombikarosszéria között semmiféle árkülönbség nincs. Kétféle
alapkivitel rendelhető, a kényelmes Ambiante és a sportos Trend, amely mindenfajta felár
nélkül feszesebb sportfutóművet, nagyobb gumikat, bőrbevonatú kormányt, sportüléseket
és titánium tapintású kárpitbetéteket tartalmaz. A drágább Ghia modellekben már
fabetétek találhatók az ajtókban és a műszerfalon, és ezernyi apró figyelmesség
teszi kellemesebbé az utasok életét. Az árképzés megértéséhez sem kell egyetemet
végezni, öt árszint van 2,8 és 3,7 millió forint között, amelyeknek valamelyikébe
valamennyi karosszéria- és motorváltozat valamint kiviteli csomag belepasszol.
A sok mellékes információ után fordítsuk figyelmünket a lényegre: milyen vezetni az
újdonságot? Az 1,6-os 100 lóerős motor nagyságrendekkel fürgébben mozgatja az autót,
mint az Escort hasonló méret? erőforrása, és a gázpedálmozdulatokra is sokkal
gyorsabban reagál. Feltűnően alacsony a zajszint, ami a hosszú, nagysebesség? autópályás
szakaszokon döntő fontosságú. Néhány kanyar, és kiderül, hogy a rugózás és a
csillapítás kellemesen feszes, a gyorsabb kanyarokban sem jelentős az oldaldőlés. A
szervókormány viszonylag direkt áttételezésű, és útkapcsolata, precizitása
hatalmas előrelépés az Escort gumiszerű, mindenfajta visszajelzést nélkülöző kormányához
képest. Az egész futóm? még a puhább Ambiente kivitelben is enyhén sportos, öszszeszedett
benyomást kelt. Persze nem kell a francia GTI-k kőkemény és szuperkommunikatív
viselkedésére gondolni, de a Focus mindenképpen kiemelkedik a kompakt kategóriában
megszokott színvonalból. A merev karosszéria és az igényes felfüggesztések
mindenfajta zaj nélkül tűrik a magyar utak nem kis egyenetlenségeit.
A végső tanulság levonását az olvasóra bízzuk, de talán nem véletlen, hogy a
Focus megkapta az "Év Autója, 1999" címet.