hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A világ legnagyobb ipari fúziója
Olaj a tűzre

1998. 12. 05.
Az amerikai olajipar legnagyobbja, az (Európában Esso néven ismertté vált) Exxon 80 milliárd dollárért megvásárolja a második legnagyobb amerikai olajcéget, a Mobilt. Amennyiben az illetékes hatóságok is áldásukat adják az üzletre, ez lesz minden idők legnagyobb ipari cégösszeolvadása, melynek eredményeként a Royal Dutch-Shell-t maga mögé utasítva az Exxon-Mobil lesz a világ legnagyobb energiacége, és bevételeit tekintve a General Motors-t lekörözve, a világ legnagyobb vállalata.

Az ipari forradalom óta nem született még ekkora cégóriás, amelynek olaj- és gázkészlete
(21 milliárd hordó) több mint egy évig elegendő lenne az egész világ energiaigényének
kielégítésére. Az Exxon-Mobil éves termelési kapacitását csak Irán és Szaúd-Arábia
teljes nemzeti termelése tudja majd felülmúlni. A helyzet pikantériája az, hogy most
pont az a két cég tervez házasságot, melyek egykor a John D. Rockefellernek szerencsét
hozó olajipari birodalom, a Standard Oil állami erővel történt szétrobbantásakor születtek
1911-ben. Az Exxon az egykori Standard Oil New Jersey-i, míg a Mobil a New York-i része
volt. Elemzők szerint az egyesülő cégnek számos északkelet-amerikai benzinkútjától
és néhány finomítótól kell majd megválnia, hogy a piaci versenyhelyzetet szigorúan
védelmező amerikai hatóságok jóváhagyják az egyesülést.

Az egyesülés hátterében a 12 éves mélyponton levő világpiaci olajárak és az
ezekből fakadó szükségszerű megszorító intézkedések állnak. A jelenlegi túltermelési
válság és a csökkenő ázsiai kereslet miatti hordónkénti 12-13 dolláros mai tőzsdei
ár elemzők szerint 1-2 év távlatában továbbra sem fog számottevően emelkedni. (Az
olajárak az Öböl-háború idején 40 dollár körül mozogtak.) A most egyesülő cégek
költségeik mintegy 2,8 milliárd dolláros lefaragását valószínűsítik rövid távon,
ami sajnos több ezer dolgozó elbocsátásával járhat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!