hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Új médium születik
Összeolvad az internet-technológia két óriása

1998. 11. 28.
A héten kiszivárgott, majd később a felek által is megerősített hírek szerint a világ legnagyobb internet-szolgáltatója, az America Online (AOL) megvásárolja a világ egyik vezető internetszoftver-fejlesztő cégét, a Netscape Communications Corporationt. A 4,2 milliárd dolláros részvénycserével megvalósuló cégegyesülés érzékenyen érinthet olyan más cégóriásokat, mint a Microsoft és a Yahoo, és alapvetően új helyzetet teremt a jövő médiumának tekinthető internet piacán.

Az 1999 tavaszáig lezáruló tranzakció során a ma 14 millió előfizetővel
rendelkező America Online és az internetböngésző program kifejlesztőjeként számon
tartott Netscape valószínűleg megállapodást köt a Sun Microsystems nev? céggel is,
amely a világ első számú internet-szerver gyártója. A Sun az elektronikus
kereskedelem és az ehhez kapcsolódó új internet-eszközök fejlesztésében érdekelt.
Az üzlet kapcsán az AOL kezébe kerül a Netscape Netcenter nev? web-oldala is, amelyet
a világ tíz leglátogatottabb honlapja között tartanak számon. Szakértők szerint a
felvásárlással az America Online olyan nagy tömegeket ér majd el, hogy ez lesz a világ
első igazi internetes médiacége, az internet pedig széles körben is elismert médiummá
válik. A hagyományos médiában a legfontosabb kereskedelmi adat az olvasottság vagy nézettség.
Az új médiumot a fogyasztási cikkek forgalmazói és a reklámszakemberek számára a
"szemgolyók", azaz a nézők számának egzakt mérhetősége és a kétirányú
kommunikáció lehetősége teszi igazán vonzóvá. A kétirányú kommunikáción az üzleti
élet természetesen vásárlást ért. A jelenlegi karácsonyi bevásárlói előrejelzések
szerint a tavalyi 1,1 milliárd dollár után az idén már több mint kétszer annyit,
2,3 milliárd dollárt költenek majd el az emberek az interneten keresztül. Egyes becslések
azt sem tartják kizártnak, hogy az online-boltok öszszesített karácsonyi forgalma az
idén meghaladja az 5 milliárd dollárt is. Az elektronikus értékesítés a jövőben
akár évi 200 százalékkal is növekedhet, egyre nagyobb szeletet hasítva ki a hagyományos
értékesítési csatornák forgalmából. A Forrester Research Inc. amerikai kutatócég
szerint 2003-ra az elektronikus kereskedelem el fogja érni a teljes világkereskedelem
volumenének öt százalékát. Az America Online most e robbanásszerűen fejlődő,
egyben kereskedelmi, számítástechnikai és kulturális médium éllovasa lehet.

A legfőbb versenytárs, az amerikai kormány által monopolisztikus törekvések vádjával
perbefogott Microsoft már két éve megérezte, hogy az interneté a jövő. Úgy látta,
hogy ez az a terület, amely nélkül hiába uralja a számítógépek operációs
rendszerének piacát, ezért saját fejlesztés? internetböngésző programjával, az
Internet Explorerrel gyűrte le az addig piacvezető Netscape-et. A küzdelemben felhasznált
eszközei miatt kell a most folyó trösztellenes perben számot adnia az amerikai szövetségi
bíróság előtt.

A Sun cég bevonása az AOL-Netscape üzletbe pontosan a Microsoft hegemóniájának megtörésére
irányul. A Sun ugyanis egy olyan rendkívül olcsó képernyőből és vevőből álló
asztali terminál kifejlesztésén dolgozik, amely az AOL hálózatra rákapcsolva ugyanúgy
tudna hálózati szolgáltatásokat nyújtani, mint egy mai Windows alapú asztali számítógép.
A Sun fejlesztései közé tartozik továbbá az a "set-top box" elnevezés?
szerkezet, amelyen a hagyományos otthoni TV-készülékekhez csatlakoztatva lehet majd
internetezni.

A fogyasztók kegyeiért, a túlélésért és persze a nagyobb profitért versengő
fejlett technológiai cégek harca közben megfigyelhető, hogy a számítástechnika, a
kereskedelem és a média fejlődési irányai összetartanak. Olyan globális rendszer
van kialakulóban, ahol a kommunikáció, a kereskedelem és a szórakozás egyre nagyobb
hányada zajlik majd központi számítógépekhez csatlakozó interaktív képernyős készülékek
segítségével, amely ugyanolyan elengedhetetlen tartozéka lesz a nappalinak, mint a mai
televízió.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!