Az EU összesen 400 millió ECU érték? élelmiszersegélyt készít, amelyben több
ezer tonna gabonát, sertés- és marhahúst, illetve tejport kaphat Moszkva, amennyiben a
segítséget hivatalosan is kérelmezi. Brüsszelben azt várják, hogy Moszkva piaci árakon
értékesíti a termékeket, és a bevételt szociális célokra fordítja.
Az orosz–amerikai tárgyalásokon is csaknem megállapodás született 3,1 millió tonna
élelmiszer szállításáról, részben segély, részben pedig 20 évre szóló áruhitel
formájában. Az utolsó pillanatban azonban az amerikai fél visszakozott, mert az orosz
fél ugyan vámmentességet adott, de az adómentességet nem szavatolta, s az amerikai igényekkel
ellentétben az élelmiszer értékesítéséből befolyó összegeket nem kizárólag a
nyugdíjalap támogatására, hanem más szociális programok finanszírozására is fel
akarta használni.
Az orosz kormány egyébként válságkezelő intézkedései és költségvetési szigorításai
megvalósításában maga mögött tudhatja az Állami Duma támogatását. A jövő évi
költségvetés még kiforratlan, számos alternatív javaslat létezik, csak az biztos,
hogy szigorú takarékosságra van szükség. A Kommerszant Daily cím? gazdasági
napilap mindenesetre kedden már megszellőztette, hogy az orosz kormánynak még az év végéig
minden eddigi elképzelést meghaladó 118,5 milliárd rubeles deficittel kell számolnia,
s külső források hiányában kénytelen a bankóprést beindítani, és ez az emiszszió
néhány hónap múltán ellenőrizhetetlen hiperinflációt okozhat. A korábbi pénznyomtatás
inflációgerjesztő hatása még eddig nem érződik. A szeptemberi 38,5 százalékról
októberre 4,5 százalékra mérséklődött a fogyasztói árak emelkedése Oroszországban.
Az árváltozások számítását megkönynyítette, hogy októberben már a rubel árfolyama
sem változott sokat, azaz a dollár 16 rubel körül maradt.
Egy századot látott megtörténni
Beszélgetés a 100 éves Bakó Ferenccel »
Ősi ünnep új ruhában: a Valentin-nap másfél évezredes története
A népszerű ünnep a pogány Római Birodalom Lupercaliájára vezethető vissza »
Magyar hősök, zsidó túlélők: drámai holokauszt-történetek
Akik elmondják az elmondhatatlant »