hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lengyelek a válság peremén

1998. 10. 10.
A kormánypolitikusok sorozatos cáfolatai ellenére a lengyel közvélemény kétharmad része úgy véli, hogy az orosz válság érezhetően előnytelen hatással lesz az ország gazdasági helyzetére. A lengyel társadalom közel fele (48 százaléka) nem tartja kizártnak, hogy az oroszországihoz hasonló krízis rövidesen Lengyelországban is bekövetkezhet. A hivatalos lengyel álláspont szerint a kép korántsem ilyen sötét. Igaz ugyan, hogy a kormány valószínűleg módosítani kényszerül jövő évi makrogazdasági célkitűzéseit, a hazai össztermék akár egy százalékkal is alacsonyabb lehet a tervezett 6 százaléknál. Az Oroszországgal folytatott kereskedelem visszaesése a legérzékenyebben a lengyel agrárszektort sújthatja, ugyanis az utóbbi években 60 százalékkal nőtt a keletre irányuló lengyel mezőgazdasági és élelmiszeripari kivitel. A legsúlyosabb veszély azonban abból fakad, hogy elapadhatnak a – főleg határmenti – úgynevezett bazárkereskedelemből származó, millárdos nagyságrend? devizabevételek, s ezáltal kritikussá válhat a folyó fizetési mérleg hiányának GDP-hez mért aránya. A vészharang kongatására ugyan még nincs ok, ám tovább romlott Lengyelország folyó fizetési mérlege is. A hiány az év végére várhatóan a GDP 4 százaléka körül alakul. Továbbra is kedvezően áll viszont az inflációs mutató, vagyis még mindig van esély arra, hogy az idén egyszámjegy? maradjon az áremelkedések üteme. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!