hetilap

Hetek hetilap vásárlás
OTP-részvénycsere

1998. 07. 25.
Mint ismeretes, a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat mintegy 10 milliárd forint árfolyamérték? OTP-részvénycsomagot adott el. Ez az elmúlt hetekben egyetlen önkötés formájában cserélt gazdát a tőzsdén, egyben a bank 10 százalékos tulajdonának eladását jelentette. Az esemény mindenekelőtt azért keltette fel a figyelmet, mert az ügylet napokkal az önkormányzat államosítása előtt történt. Így a nyugdíjbiztosítási vagyont átvevő állam már nem lesz abban a helyzetben, hogy a legnagyobb magyar bank 10 százalékos részvénycsomagjával rendelkezzen. A társadalombiztosítási reformot vezénylő illetékesek "barátságtalan lépésnek" titulálták az önkormányzati akciót, amit ráadásul az sem indokolt, hogy a költségvetési törvény az év során 12 milliárd forintnyi vagyon értékesítésére kötelezi a nyugdíjbiztosítót, hiszen annak megszüntetéséig még csak az év fele telik el. Megfigyelők a szóban forgó bank menedzsmentjének új kelet? "biztonsági akcióját" sejtik az esemény mögött. Az OTP Bank története egyike az elmúlt évek gazdasági sikertörténeteinek. Az azonos technikával privatizált vállalatokhoz (Mol, Richter, TVK, Pick, Rába) hasonlóan az OTP részvényeit is túlnyomó többségében tőzsdei befektetőknek adták el, azzal az alapszabályban megfogalmazott előírással, hogy egyetlen részvényes sem szerezhet 10 százaléknál nagyobb tulajdonú részesedést. Ezek a vállalatok, amellett, hogy a részvényeik eladásából és alaptőke-emelésből bőséges és olcsó forrásokhoz jutottak, lényegében a korábbi menedzsmentjük tulajdonosi irányítása alatt állnak, akik – mint azt eredményeik mutatják – jól végzik a dolgukat. Ebbe a helyzetbe avatkozott bele az új kormányzat, amely a szétaprózott tulajdonosok között még nagynak mondható részvénymennyiségével megpróbálhatja a fontosabb társaságok vezetőit saját embereire lecserélni – ami nyilván nem találkozik a jelenlegi vezetés elképzeléseivel. Elemzők szerint hasonló okokat sejthetők az új társasági törvény módosításával kapcsolatban az egyes tőzsdei cégek részéről megnyilvánuló kezdeményezések mögött is.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!