hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csodafegyverek háborúja

2012. 04. 12.
Tudományos-fantasztikus regényekbe illő fegyverek beszerzését rendelte el Vlagyimir Putyin elnök a Russia Today és a Daily Mail értesülései szerint. Az új fegyverek között vannak geofizikai, biológiai, de még pszichotronikai típusúak is. Ez utóbbiakkal a célpontot „zombivá” lehet változtatni, az akaratát tökéletesen átírva, igaz, az ilyen fegyverek működőképességét még sohasem tudták bizonyítani.

Anatolij Serdjukov hadügyminiszter a napokban számolt be arról, hogy a 2020-ig tervezett fegyverkezési program keretein belül irányított energia-, geofizikai, biológiai és pszichotronikus fegyvereket szereznek be az orosz hadsereg számára. Ez utóbbi fegyvertípus az elme irányítására képes, és a hidegháború idején folyamatosak voltak az olyan pletykák, hogy a Szovjetunió kifejlesztett ilyen fegyvereket, de sohasem sikerült igazolni a létezésüket. Az viszont, hogy történtek kísérletek a pszichikai hadviselésre, az nagyon valószínű. A George Clooney által készített Kecskebűvölők című remek filmvígjáték alapötlete is arra a tényre épül, hogy az amerikai hadseregben is voltak próbálkozások a pszichikai hadviselés tökélyre fejlesztésére.

A film alapanyagául szolgáló azonos című dokumentumkönyv szerint a pszichikai hadviselésre kiképzett egység tagjai kecskéken próbálták ki pszichikai erejüket, és képesek voltak szimpla szuggerálással a kecskék szívét megállítani. Igazi akaratirányító fegyvereket talán még nem sikerült kifejleszteni még az orosz hadseregnek sem, de valószínűleg rendelkezésre állnak olyan tömegoszlató fegyverek, amelyek a szúnyogriasztó működéséhez hasonlóan egy adott frekvencián adnak ki elviselhetetlen hangot. Ezt a fegyvertípust az Egyesült Királyságban már sikerrel használták fosztogató fiatalokkal szemben.

A pszichotronikus fegyverekkel szemben egy sokkal valóságosabb fegyvertípus az orosz hadügyminiszter által is említett irányított energia-fegyver, amellyel elektromágneses hullámokat lehet célzottan alkalmazni. Ilyen típusú fegyverekkel az Egyesült Államok hadserege is rendelkezik, sőt több esetben is alkalmazták Irakban és Afganisztánban. A harckocsira telepített, nagy energiájú rádiófrekvenciás hullámokkal működő ágyú mintegy 500 méter távolságból képes célzottan több mint 50 fokos hőmérsékletet elérni, amely nagy fájdalmat okoz a megcélzott személyek számára. A hadseregnek van még hasonló elven működő mikrohullámú ágyúja is, amely elektronikai eszközök és emberek ellen egyaránt bevethető. Az egyik legismertebb, irányított energiájú fegyvertípus a lézerágyú, amellyel már számos eredményt sikerült elérni. Legutóbb az amerikai haditengerészet alkalmazott sikerrel egy 15 kW-os szilárdtest-lézert, amellyel egy 2 kilométer távolságban elhelyezkedő hajó motorját sikerült felgyújtani. A Wired című magazin beszámolója szerint a haditengerészet kettő és négy év közé teszi annak a megvalósulását, hogy ez a lézerfegyver egy hajóra telepítve is sikerrel bevethető legyen.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!