hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Itt a műhús!
Egy tehénből jóllakhat az ország

2012. 03. 14.
Őssejtekből állítottak elő szintetikus húst holland kutatók, akik azt ígérik, hogy őszre elkészülnek az első szintetikus hamburgerrel is. Bár az első burger ára meglehetősen borsos, mintegy 250 ezer euróba kerül majd, a kutatók szerint a szintetikus hús a megoldás a világ növekvő húsigényére.

A szintetikus hús előállításának igénye több szempontból is kézenfekvő, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése szerint ugyanis 2050-ig megduplázódik a húsfogyasztás a földön. Köszönhető ez többek között Kína és India életszínvonal-növekedésének és megváltozott étkezési szokásainak. A fokozott húsigény számos ökológiai problémának nyit ajtót, a tenyésztés ugyanis egyre több területet és vizet von el a környezettől. Ehhez hozzájárul a felhalmozódott állati salakanyagok nem megfelelő kezelése, a legelőterületek, szójatermő területek folyamatos növekedése. Az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete, a FAO szerint a szarvasmarhák által kibocsátott gázok nagyobb mértékben járulnak hozzá az üvegházhatáshoz, mint a gépkocsik által termelt széndioxid.

További problémát jelent, hogy az állatokból készült termékek hamarabb jutnak el a fogyasztókhoz, mint a betegségek lappangási ideje. Újabb és újabb kórokozók tizedelik az állatállományokat, és közülük nem egy terjed át az emberekre is. Mindezekre a problémákra a szintetikus hús jelentheti a megoldást, tudósok szerint ugyanis mindössze egyetlen őssejt felhasználásával több tonnányi húst is elő lehet majd állítani- így egyetlen tehénből akár egy egész ország jóllakhat.

Ennek az utópiának a megvalósítását kezdték el a hollandiai Maastrichti Egyetem kutatói, akik laboratóriumi körülmények között, őssejtből, klónozással állítottak elő egy 2 centiméter hosszú, 1 centiméter széles és 1 milliméter vastag vázizomszövetet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!