Könnyű lenne ezt a gazdasági nehézségek számlájára írni, de sok fiatal akkor is az albérlet mellett dönt, ha elérhető lenne számára egy saját otthon. A 2008-as válság után a lakásárak először összezuhantak, majd egyre magasabbra nőttek. Sokan elvesztették a munkájukat, fizetésük inflációhoz mért reálértéke csökkent vagy hosszan stagnált. Tömegek kénytelenek voltak felélni a tartalékaikat, és az új gazdasági helyzetben nem volt módjuk arra, hogy ismét tartalékot képezzenek.
Az amerikai Szövetségi Takarékbank (FED) és a Statisztikai Hivatal (BLS) adatai alapján a fiatalok a 10 évvel ezelőtti adatokhoz képest csupán fele annyi lakást vesznek, emellett az autóvásárlási kedv is a töredékére csökkent. Ennek fő oka szakértők szerint a válságból adódó bizonytalanság: gyakoribbakká váltak a kilakoltatások és a munkahelyi leépítések. Nehéz ma úgy felvenni egy hitelt akár évtizedes futamidővel, hogy közben a gyorsan változó világban nincs meg a kellő stabilitás. Ezek az érvek részben választ is adnak a csökkenő lakás- és autóvásárlási trendekre, de önmagukban nem alkotnak teljes képet.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »