hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pápai áldás tehénre és pizzára

2000. 11. 18.
Ercolina, Pietro Tavazzani paviai parasztgazda tehene "örök életében" hálás lehet, hogy a Tejharcosok nev? olasz tehenészszervezet őt választotta ki tehéntársai képviselőjének. 



Ercolina gazdájával a római Szent Péter téren. "Nagy nap ez a mai" Fotó: MTI

II. János Pál pápa ugyanis a mezőgazdasági dolgozókról sem feledkezett el: 2000. november 12-én szentmisét tartott nekik, és az esemény pecsétjeként megáldotta – a bizonyára nagyon boldog – Ercolinát. A pápa megbecsülést és szociális gondoskodást sürgetett a világ minden földművese számára. A szentév alkalmából szinte minden mesterség képviselőjének lehetősége van a Szentatya elé járulni. Nemrégiben például a világ pizzasütőinek 2000 fős küldöttségével találkozott a római Szent Péter téren. Az öszszegyűlt tömeg előtt méltatta e mesterség űzőinek pótolhatatlan szerepét. Meg is ajándékozták a katolikus egyházfőt egy külön e célra kitalált pizzafajtával, amelyet tökvirággal, sárga paprikával és bivalysajttal raktak meg. Egy patinás rézkályhát is kapott tőlük, amelyen egykor melegen tartották a pizzát a családban. Jó középkori szokás szerint ezután már csak a felszentelés (illetve a felszeletelés) és a bűnbocsánat következhetett. 

Egyébként a pizza története a dél-olaszországi Nápolyban kezdődött a XVIII. században. Ez az ételfajta tulajdonképpen a szegénység szülötte: a háziasszonyok egy marék lisztből, élesztőből és vízből gyúrták azt a vékony tésztát, amelyet aztán különféle adalékokkal – sajttal, brokkolival, kolbásszal – próbáltak meg "feljavítani".

Az eredetileg szegényes étek nem tett volna szert világhírnévre, ha Raffaele Esposito egykori pizzasütőmester a múlt század végén nem alkotja meg a ma is közkedvelt Margherita pizzát. Esposito leszármazottjai maguk is jelen voltak a pápai találkozón. (Hetek-MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!