hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Négyéves ejtőernyős

2000. 11. 18.
Toni Stadler szülei azt remélik, hogy fiuk négyévesen, mint a legfiatalabb ejtőernyős bekerül a rekordok könyvébe. "Biztosak vagyunk benne, hogy ő Dél-Afrikában a legfiatalabb ejtőernyős, de az is lehet, hogy az egész világon" – nyilatkozta a Reutersnek Daniela Busatta, Toni édesanyja. Október 27-én, öt nappal öt éves születésnapja előtt került sor Toni tandemugrására 25 mérföldre Fokvárostól, a helyi ejtőernyős klubban. A németországi Essenből származó család már több hónapja Fokvárosban él a családfő, Christian Stadler foglalkozása miatt. Daniela elmondta, hogy már négy éve ugranak ejtőernyővel és az utóbbi időben Toni állandóan azt kérdezte mikor ugorhat ő is. "Nem mi beszéltük őt rá, ő járta ki magának." A kisfiút Paul Lutge ejtőernyős-oktató mellkasára kötözték, aki 10 000 méter magasból ugrott ki a gyerekkel egy egymotoros repülőgépről, majd körülbelül fél perces szabadesés után nyitotta ki az ejtőernyőt. "Nagyon tetszett az ugrás, a szaltózást kivéve. Legközelebb anélkül szeretném megcsinálni" – fordította angolra Toni nyilatkozatát mamája. Hogy mi volt a legérdekesebb Toninak a magasból? "Látni a Robben Island nev? szigetet ilyen tisztán" – mondta. A sziget arról híres, hogy Nelson Mandela, Dél-Afrika miniszterelnöke 27 évből 18-at a szigeten lévő börtönben töltött el a faji megkülönböztetés elleni küzdelme miatt. (Reuters)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!