Online sorozatban promózza Justin Bieber és felesége a bibliai házasságot

Online sorozatban promózza Justin Bieber és felesége a bibliai házasságot

2020. 05. 10.
A világhírű popsztár, Justin Bieber és felesége, Hailey Bieber egy 12 részes sorozatot indított május 4-én, ahol igyekeznek őszintén bemutatni az házasságuk eddigi legjobb és legrosszabb pillanatait.   Karantén alatt is bizonyságot tesznek   A „Biebers on Watch” című sorozatot a kanadai Torontóban rögzítették GoPro kamerák segítségével, itt található ugyanis a fiatal pár háza. Az első részben hajókázás közben láthatjuk őket, amint az egészséges kapcsolat fenttartásához szükséges erőfeszítésekről beszéltek.   „A leginkább kifizetődő a házasságonban, az abban való részvétel, annak ellenére, hogy néha mégis inkább kiszabadulnál belőle” –mondta Hailey.     „Nem gondolná az ember, hogy ennyi munkát igényel az, hogy a házasságunkat megszilárdítsuk. Nekünk is keményen kell dolgoznunk a kapcsolatunkon, de azt hiszem megéri, mert ily módon tudunk nagyon közel kerülni és szorosan összekapcsolódni.”   Justin Bieber szerint a házasságban a feleknek minden körülmények között kötelességük egymásról gondoskodni:   „ A bizalmi házasság titka, hogy Isten előtt kötöttünk szövetséget, és ígéretet tettünk egymásnak, hogy szeretni fogjuk egymást jóban, rosszban, egészségben, betegségben, amit te mindvégig megadtál nekem” - mondja Hailey-nek.   Törés után sikerült újra felállniuk   Még arról is szó esik, hogy 2016-os évben milyen nehéz időkön mentek keresztül, de "Isten kegyelme segítségével" sikerült egymásnak megbocsátaniuk és ezeken túl lendülniük.   „Nagyon sok mindent meg kellett bocsájtanod nekem”- mondta Justin. „.. És fordítva is. Mindketten nagy hibákat követtünk el, de végül megértettük, hogy Isten kegyelme által képesek vagyunk egymásnak megbocsátani.”     2018-ban békültek ki végleg egymással és rá egy évre megházasodtak.   „Keményen meg kellett dolgoznunk a kapcsolatunkért, de ez kifizetődött abban, hogy nagyon közel kerültünk egymáshoz és hogy egymásra hangolódtunk. Nyilvánvaló, hogy te vagy a legjobb barátom. Azt hiszem az a legnagyobb gyümölcse a házasságunkba fektetett munkának, hogy a legjobb barátunknak tarthatjuk a másikat, aki  mindent megtesz értünk” – mondta a feleség.   Justin megjegyzi a sorozat első részében, hogy a házasság egy folyamatos munka:   „Sok mindenben kell javulnom, mint például a megbocsátás, a féltékenység, a bizonytalanság, olyan dolgokban, amikre még nem is gondoltam addig, amíg nem döntöttem arról, hogy veled töltsem el az életemet. Sok sötét dologra is rájöttem, amikről addig tudomást se vettem. Az ezekből való megváltozás nagyon nehéz volt, de most, hogy átmentünk rajta érzem igazán, hogy közelebb kerültem hozzád.”   (A nyitókép forrása: Facebook/JustinBieber)   ---   Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az aktuális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő akciósan a nyomtatott hetilapra vagy a digitális formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.    
Amíg mi a koronavírussal harcolunk, az Iszlám Állam újjáépíti magát

Amíg mi a koronavírussal harcolunk, az Iszlám Állam újjáépíti magát

2020. 04. 30.
Az elmúlt hónapban három különböző országot is terrortámadás ért az Iszlám Állam által, köztük két olyan országot is, ahol korábban még nem történt hasonló incidens.   Az egyik ilyen beszámoló április 11-én a Maldív-szigetekről érkezett, ahol az Iszlám állam egységei több hajót is felégettek, de szerencsére senki sem tartózkodott azokon a rajtaütéskor.    Brutális lefejezések Mozambikban   A másik olyan ország, amelynek még nem volt hivatalos nyilvántartásba vett konfliktusa az Iszlám Állammal, pedig Mozambik volt. Itt két héttel az incidens megtörténte után - április 24-én - hozták nyilvánosságra az ISIS Észak-Mozambik falvakban végzett vérengzését. Az iszlamista csoport több kis településen próbált fiatalokat toborozni, de azok ellenálltak, amit az iszlamista terroristák lefejezéssel vagy fejbelövéssel torolták meg. A vérengzés során 52-en vesztették életüket. A támadás az északi régióban - Cabo Delgao - történt, ez rész olajban gazdag.   A Hetek korábbi lapszámában részletesen is foglalkoztunk azzal, hogy az Iszlám Állam miként próbálja meg a geopolitikai változásokat kihasználva újraszervezni önmagát. A teljes cikk az alábbi linken olvasható.   Áprilisban a Fülöp-Szigeteken is jegyeztek ISIS támadást. A fülöp-szigeteki katonaság egy akció keretein belül 11 embert vesztett Sulu tartományban, amikor felléptek az ISIS helyi erői ellen.    A járvány meggyengítette az államokat   Rita Katz a SITE Intézet – mely a terrorszervezeteket és a szélsőséges pártokat vizsgálja - vezetője így fogalmazott: „A világjárvány kezdete óta, mely legyengítette az államok védelmi és törvényvégrehajtási jogköreit, az ISIS tovább folytatja műveleteit Afganisztánban, Nyugat-Afrikában, Közép-Afrikában, a Sáhel-övezetben, Egyiptomban és Jemenben.”    Sőt úgy gondolja, hogy „az Iszlám Állam kifejezetten a pandémiát kihasználva lépett támadásba Irakban, a Maldív-szigeteken és a Fülöp-szigeteken is, hogy ezáltal felkeltse a nyugati országokban lakók figyelmét.”   Követők Nyugaton   A figyelemfelkeltés sikeres volt, április 12-én Frankfurt közelében három ISIS támogatót fogtak el, akiket a hatóságok bombatámadás előkészítésével gyanúsítottak.   Az ENSZ főtitkára Anotnio Guterres is arra figyelmeztet hogy: “A koronavírus miatti lezárások miatt a fiatalok több időt töltenek az interneten, így a szélsőséges erők ezt kihasználva tudják terjeszteni a gyűlöletbeszédeiket és a befolyásukat.”    (Time)     ---   Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az aktuális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő akciósan a nyomtatott hetilapra vagy a digitális formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.    
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!