Csapat csak egy van
1998. 11. 21.
Varga Zoltán, a Ferencváros történetének egyik legnépszerűbb labdarúgója
1945. január 1-jén született. A zöld–fehér klub saját nevelés? labdarúgója már
tizenhat évesen a felnőtt csapathoz került. 1968-ig 234 mérkőzést játszott, és 85
gólt szerzett a Fradiban. Látványos szabadrúgásai és játéka miatt rajongtak érte
a szurkolók. Négyszeres bajnok, az UEFA-kupa jogelődjének számító VVK-kupa győztese.
Tizenkétszeres válogatott. Tizenkilenc évesen, 64-ben az olimpiai válogatott keret
tagja. 1968-ban elhagyta Magyarországot. Nem sokkal később a német Hertha BSC, majd a
skót Aberdeen, a holland Ajax Amsterdam, a német Borussia Dortmund és a belga Gent játékosa
volt. 96-ban a Fradi hívására hazatért, és egy szezon erejéig a Ferencváros edzője
lett. Az idény végén váratlanul menesztették, majd rövid ideig a Kispestnél
dolgozott. 1997 őszén a másodosztályban szereplő Dunaferr irányítását vállalta
el, és első osztályba vezette a Dunaújváros csapatát. Kihívóan bátor és őszinte,
dinamikus megnyilvánulásaival, véleményével legalább annyi hívet szerez magának,
mint ellenséget.
1996. október:
Ferencváros–Newcastle United 3–2
1998. november:
Dunaferr–Ferencváros 2–1