Ne csak szóval szeress
2010. 12. 23.
Tiszacsege a balmazújvárosi kistérségben, Hajdú-Bihar megye nyugati csücskében fekvő ötezres város. Munkalehetőség alig: halászat és egy összeszerelő-üzem. Tiszacsege a Hortobágyi Nemzeti Park északi kapujában fekszik, a városban szóba sem kerülhetnek egyes ipari beruházások. Hajdanában az átkelő ténye emelte mezővárosi rangra, a meder természetes vámhatár is volt. Az itt lakók többsége a létminimum alatt, nehéz körülmények között él. A csegei Művelődési Ház előtt tömeg. Mellette a mozi, homlokzatán: MOZ. Odabenn jó ruhákat, két tonna gyümölcsöt és tartós élelmiszert osztanak. A sor végén három fiútestvér az utcán. A nagyobb és erősebb fiú két öccsének és magának oszt szét egy banánt. Mert a kifelé tartó barát megkínálja a fiúkat a szatyrából. A nagyfiú kiveszi, köszöni, bontja, töri, töri, és magának is meghagyja a testvéri harmadot. Mindez a kínálástól számított öt másodperc alatt zajlott le. Sorban állás. Banán. Összetartozó szavak. Élettársak szó szerint – gondolom, nem vidáman. – Természetesen a jó meleg ruhadarabok a legkeresettebbek – mondja Polinszki Heléna középiskolás, aki a Hites Adakozók Hálózatához (HAH) tartozó önkéntesek egyike Tiszacsegén. Lakatos László, a csegei Városőrség tagja biztosítja a rendezvényt: – Jó, ha olyan van itt az osztásokon, aki ismeri az embereket. Ezért kértek arra, hogy jöjjek ide. Éjjeliőr vagyok az óvodában, onnan érkeztem, már csak azért is, mert tiszteletreméltó az emberi jóság. Kovács Sándor, a HAH vezetője honvéd tiszthelyettes volt, utász-műszaki őrmesterként szerelt le 1987-ben, megtérésének évében. Azt kérdeztük tőle a csegei mozi előtt, a gulyáságyú mellett, hogy vajon hasznát veszi-e katonai múltjának csapata életének szervezésében. Mosolyogva érkezik az „igen”, és hozzáteszi: – A HAH „félkatonai” szervezet. Ő például a sátras kitelepülésvezető – mutat egy önkéntesre, aki éppen tányérokba meri a forrón illatozó, sűrű levest. – Mi oda megyünk, ahol szükség van ránk. „Jószolgálati kommandó” – állapíthatom meg a piros kabátosokról. – Azok az emberek, mint amilyenek a HAH önkéntesei és segítői is, akik a bajba jutott embereken segítenek hitből, szívjóságból, ők bizony emelt fővel járhatnak a világban. Ezért aztán az adományozás sajátos nehézségeit megismerve együttműködéssel támogatjuk a HAH tevékenységét is, és a környező településeken is önkormányzathoz tartozó intézmények segítik a karitatív munkát – mondta Jónás Sándor, Tiszacsege polgármestere.Papp Ignác Kispestről érkezett, hetente többször is eljön Egyekre és Tiszacsegére, mert ő az itteni Hit Gyülekezete pásztora. Amolyan nevető szemű ember, egyben realista. Azzal kezdi, hogy Isten maga a szeretet. Gyülekezetük ezért is járt nemrégiben Poroszlón, az idősek otthonában, ahová ajándékaikat vitték. A csegei és egyeki segítőkön valóban látni lehet, hogy szeretettel keresik, mit tehetnek az ügyért. Papp Ignác pásztor így összegzi mondandóját: „Ne csak szavakkal szeress, hanem tettekkel is!” Asztalsoron tányérokban forró gulyás hűl. – Kitettük hűlni, mert még elgörbül benne a műanyag kanál! Erős Pista is van az asztalon. Micsoda figyelmesség! Teszek belőle a levesembe kis kanállal. Két karéj kenyérrel szalvétában és a gőzölgő tányérral indulok, hogy helyet keressek magamnak a csegei mozi előtt felállított sátorban. Egy négyoldalú zöld asztalnál ülök le. Balról idősebb, kendős néni kanalaz jó étvággyal, elismerő fejmozdulatokkal. Előtte egy éthordó, mindhárom szintje levessel tele. Velem szemben ül az unokája, ő is kanalaz. A jobboldali székre teszem le tarisznyám, sapkám, közben jó étvágyat kívánva. Sűrű, forró leves. 600 adag készült, és bőven van benne hús. A fiútól néha kérdez valamit mama röviden, ő tömören és tisztelettudóan válaszol. Olyan kapucnis pulóvert visel a kabátja alatt, mint a fiam szokott – gondolom. Míg megettem azt a forró és ízletes gulyást ott velük Tiszacsegén, módom volt végiggondolni, mennyi mindenért tartozom hálával e tányér gulyáson kívül. Ők aztán felálltak. A fiú magához vette az éthordót. Elköszöntünk egymástól: Szép karácsonyt!