– Ugye te nem a faluvégi házba lakol? – kérdezi egyik roma a másikat a legújabb roma adoma szerint.
– Nem, én bentebb lakok.
– Na látod, az a hosszú élet titka. Bentebb kell lakni.
Ezt az igrici szőlőnek nevezett részen, a mai uborkaföldön Nótár Zoltán, az Igrici Kertészeti Szövetkezet ügyvezetője meséli, aki a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke Igriciben. A ’64-es születésű férfi kilenc testvérrel nőtt fel, ükapja is Igriciben élt. Zoltán három gyermek apja. Éva 22 éves, Zoltán 10, Balázs 8. Húsz éven át dinnyét termesztett és árult, de foglalkozott mindenféle zöldséggel is. Évával, a feleségével összekuporgatott és házvásárlásra szánt 7 millió forintjukat tették az uborka-ültetvénybe. Nagylelkűségüket kiegészíti a Polgár Alapítvány támogatása, amely 2008-ban éppen Borsodban és Szabolcsban kívánt dolgozni. Az alapítvány abban a mezőcsáti kistérségben kezdte el a munkát, ahová Igrici is tartozik, s ahol nyitottak voltak az alapítványi felvetésekre. A Polgár Alapítvány célja a leghátrányosabb helyzetű településeken élő romák életminőségének javítása. Megnézték a helyi fejlesztési elképzeléseket, miként kezelik a romák problémáit. Miután már sok ilyet elemeztek, az látszott, hogy nem érzékenyek ezek a programok a cigányok valódi nehézségeire. Az áldatlan állapotra, hogy nincs munkájuk az embereknek, segélyezett létre vannak kárhoztatva, képzetlenek, és ez csak újratermelődik. Még mindig sok gyerek nem végzi el időben az általános iskolát, és sok helyen még mindig nincs elég óvodai férőhely. Másrészt ezek a tervek a helyi feszültségeket sem kezelik. Mindenütt ugyanazok a fejlesztések vannak, függetlenül attól, hogy ki lakik ott. Útépítés, járdaépítés, vízbevezetés, gáz. Ott is ez van, ahol száz százalékban roma a lakosság, és akkor is, ha nincs egy sem. A települési önkormányzatok főleg azt gondolják a tapasztalatok szerint, hogy ez nem az ő dolguk. Azt mondják, ez társadalmi probléma és nem települési.
Nótár Zoltán ezt úgy foglalta össze, hogy a munka azért fontos a cigányembernek, mert ha a gyereke az egész életben csak éppen annyit lát a szüleitől, hogy menni kell a segélyért, és semmi munka nincs mögötte, akkor hol marad az önbecsülés? Hol marad az ereje teljében lévő ember elvégzett munka fölötti öröme? Márpedig, ha nincs megélhetés, nincs öröm, nincs önbecsülés egy ember életében, hol marad bárminek a megbecsülése és tisztelete, hol marad a mindenki által hiányolt beilleszkedés? Ugyanazt fogja csinálni az a gyerek, amit megörökölt. Ennek kell véget vetni egyszer. Állítólag itt mindenki ezt szeretné. Valahogy mégsem megy.
A farmer farmere
1980 körül Zoli azt mondta, de szeretne egy Levi’s farmerdzsekit, erre apja rögtön azt mondta, menj dolgozni. Zsákolj a malomban. Keresd meg az árát. Megtudod, hogy nincs ingyen semmi, senkinek. És akkor majd megtudod azt is, milyen fontos az a farmerdzseki. Nem öledbe hullott, hanem te kerested meg az árát. Zsákolás megvolt. A Levi’s meglett. Becsülete is volt neki. Hej, azok a nyolcvanas évek! Vigyázott is rá Nótár Zoli. Mert az tényleg a sajátja lett. Szerinte ezt kell megtanítani minden gyereknek. Romának és nem romának. Annak is, aki otthon nem ezt látja, mert a szülei nem tanítják, nem taníthatják, mert ők sem tanulták, vagy nem akarták tanulni. Pedig a tanulás és a munka az egyetlen esély a normális életre. A rendszerváltásnak is nevezett privatizációs start óta Magyarországon munkahelyek tízezrei szűntek meg. Nótár szerint azokat kellene teremteni, nem csak szónokolni és nyilatkozni, a nyomorúságban élő embereket még egymás ellen is fordítani, miközben felsőbb körökben rongyrázás és százmilliók tologatása folyik egymás felé, addig talán a tömegekkel is törődni kellene, ha már az elitben annyi a hazafi, amennyi első pillantásra látszik. Zoltán elárulja: több, az uborkásban dolgozó embernek ez az első munkahelye. A nyolc általános megvolt, azután semmi szakmunkásképző, semmi középiskola. Most 18 évesen itt kezdenek. Durva dolgok ezek. Az is durva, hogy uborkát az itthoni gyárak, az egykori mezőgazdasági ország gyárai, Lengyelországból, Szerbiából és Montenegróból vásárolnak. Nótár szerint 1,5 milliárd forintból 4000 magyar munkahelyet lehetne teremteni, és ez a pénz vissza is jönne. Nem érti, hogy erre miért nem figyelt fel még senki. Amikor Mezőcsáton a kistérségi tárgyalásokon ennek a szövetkezetnek a terveit Nótár felvázolta, emlékei szerint megállt a levegő. Ha nem is mindenki, de legtöbben támogatták. Így jöhetett létre. Zoltán kiemeli, külön kéri, hogy írjam le: szép, szép, hogy a közmunkát támogatja az állam. De az azért nem minden, mert a szemétszedés, a kaszálás is szükséges mindenütt, de az nem termelés és termesztés. Ezt kellene felismerni, és biztos piacot teremteni rá a hazában. Nótár elképzelése szerint egy kizárólag magyar terméket és termést forgalmazó szociális bolt létrehozásának is eljött az ideje Igriciben. Nótár Zoltán ükapja is igrici volt. Tősgyökeres falubeli ő.
„Vályogvetők voltunk, abból élt a család, ahhoz értettünk. Sok minden épült itt a kezünk munkájából, büszke vagyok rá, és örülök neki. Van, ami máig megmaradt. Azt mondom az embereknek, arra próbálom tanítani őket, a roma testvéreket, hogy a munka értékét véssék az eszükbe, és ne felejtsék el. Kislászló Csaba polgármester segíti munkánkat, és mások is. Jó. Tudom. Nem mindig vagyok olyan higgadt, mint kellene. Voltak az életemben nekem is vadabb korszakok. Akik irigyek valamiért, fel is emlegethetik a szememre vetve. Emlegessék. Az a baj, hogy abból nem terem semmi” – mondja.
2009. 08. 19. (XIII/34)
