hetilap

Azt pedig Zsigár Marika néni fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy az életben minden számlát rendesen fizetett, egy kanyi tartozása nincs, a  60 ezer forintos nyugdíjából él. Dolgozott ő ifjan culágerként kőműves mellett, aztán a Körtéren a Bartók Moziban volt takarítónő, néha jegyszedő, de még az is előfordult – mondja ezt örvendetes elismerésnek tekintve –, hogy pénztáros is lehetett ő a Bartókban, főleg a vasárnapi matiné alkalmával, amikor a pénztáros pihent. A lánya mostanában alkalmi munkákat vállal, míg unokája 6. osztályos tanuló, és jól megy neki az iskola, Zsigár Mária legnagyobb öröme az, amikor Stefi ötöst hoz haza.
Hatvanas években megépített lakótelepi ház. Játék utca. Első emelet, a pici néni ajtót nyit, az előszoba egyben konyha is, aztán következik a szoba.
A két fal mentén ágyak, az egyikben pihen a 11 éves lány, aki bárányhimlős, a másik ágyszélére ülünk. A szobában valódi sparhelt, ezen szoktak főzni és nagyobb mennyiségű vizet melegíteni a mosakodáshoz, amihez lavórt használnak. Nyáron is használják a kályhát, olyankor ajtó-ablak tárva, vagy inkább hideg ételt esznek a nagy kánikulában. Mínuszban szenet és fát néha hitelbe hoznak a fatelepről. A konyhában a csempe fölött zsoltáros tábla: „És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem.”
Zsigár Mária 1927-ben született Rákospalotán, 1944-ben gyűjtötték össze a zsidókat és cigányokat a Bécsi úti téglagyárban, ahonnan Linz mellé szállították őket koncentrációs táborba, kényszermunkára. Ravensbrück után Bergen-Belsenbe került, ahonnan 1945. április 15-én szabadult okmányai szerint. Leginkább a szabadulás óráira emlékszik, akkor történt, hogy vagy amerikai, vagy angol, vagy orosz repülőből csokit dobáltak a táborba, hadd egyenek az iszonyatos hírű haláltáborok foglyai. Hogy most miért kellett volna elhagynia a szükséglakást, azt nem tudta meg, csak annyit, hogy lejárt az 5 év, ameddig krízislakásban maradhat. Aztán Szabolcs Attila polgármestertől levelet kapott, aminek az a lényege, hogy a polgármester azt javasolja a testületnek, hogy változzon meg a krízislakást használó jogviszonya olyan önkormányzati lakást bérlő ember jogviszonyává, aki a jövedelme arányában fizet bérleti díjat. Mindezt meg­előzte az országos sajtó néhány közlése.  Holokauszttúlélőként jelentős összeget nem kapott a 83 éves asszony. Járt már zsidó szervezetnél, ahol elmondta, „én is ugyanolyan ember vagyok, mint Önök, ugyanahhoz az Istenhez fohászkodok”, de ott Marika néni emlékei szerint azt mondták neki, hogy csak akkor tudnak segíteni neki, ha igazolja zsidó származását. Marika néni roma származású.
Ahogyan azt a Hetekben már olvashatták, a második világháború idején a német ipar, a mezőgazdaság és a helyi önkormányzatok mintegy tízmillió kényszermunkást foglalkoztattak Ausztria és Németország területén. Közülük ma mintegy másfél millió él. Átlagéletkoruk eléri a 85 évet, és igen magas közöttük a halandóság. A német vállalatok viszont csak azután akarnak kártérítést fizetni, ha összeáll a még élő egykori kényszermunkások száma. Ezzel a számmal osztanák el a kártérítési alapba befizetett összeget. Nincsen összefüggés a cégek által felajánlott kártérítés és az áldozatok igénye között sem.
Évekkel ezelőtt csalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt a Zalaegerszegi Városi Ügyészség vádat emelt tizenhárom zalai személy ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy jogosulatlanul próbáltak meg hozzájutni az úgynevezett roma kárpótlás során igényelhető pénzekhez. A vádlottak között zalai polgármesterek és cigány kisebbségi önkormányzati vezetők is vannak, akik tényleges jogalap nélkül összesen mintegy 35 millió forintot akartak zsebre vágni.
Marika néni horgolgat és hímez. Bár horgolni inkább a barátnői szoktak, akik itt laknak a közelben, és azért hozzák Máriához a horgolt csipkét, hogy ő árulja a piacon. Amikor ezt megtudom, úgy vélem, vásárolok tőle anyák napi szuvenírt, aminek nagy sikere lesz, és még ajándékba is kapok olyanokat, amilyet utoljára harminc éve láttam egy olyan Videoton színes tévé tetején, amire az osztáytársam családja testületileg volt büszke. „Kedves vendég nem kínálunk, végy egyedül, itt a tálunk” – áll a falra feszített házi áldáson. 
Amikor elindultam a Játék utcába, még úgy tudtam, nagy a baj. A polgármester levele után nem olyan nagy, mivel a sajtó nyomást gyakorolhat a döntéshozókra, és meg is tette. Ettől mi még segíthetünk a 83 éves Zsigár néninek.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek