Bakay Kornél, egykori MIÉP-es képviselőjelölt, magyar őstörténész ismét hallatott magáról. A kőszegi Jurisics Miklós Múzeum igazgatója, a máig sem akkreditált Miskolci Bölcsész Egyesület tanára nemrégiben azzal keltett nagy sajtóvisszhangot, hogy helyi vállalkozók, elvbarátai segítségével megkezdte az 1950-es években berobbantott, Kőszeg melletti Szálasi-bunker feltárását. Már akkor felvetődött, vajon szükség van-e a nyilas időkre emlékeztető objektum bolygatására, s mire is lenne használható, vagy inkább felhasználható a Szabó-hegyi bunker. Ráadásul a történettudomány és a közvélemény is tudja, hogy Szálasi szállása az utolsó hónapokban nem Kőszegen, hanem egy brembergi bányászházban volt, itt dolgozott, méghozzá "A hungarizmus eszmerendszeré"-nek borult elmére valló fejezetein, s csak a légitámadások idején vonult egy e célra épült, egyszer? légvédelmi óvóhelyre. Mindenesetre a kőszegi objektum feltárása befejeződött, de néhány gombon kívül nemigen találtak mást a lelkes kutatók. Ami inkább problematikus: a műemlékké nyilvánítás folyamatban van, tehát tartogat még meglepetéseket a kőszegi Szálasi-bunker.

Egy Jászladány határában álló címeres táblán olvasható a címben álló mondat, amely azonban az itteni helyzet ismeretében nem éppen helytálló. A súlyos munkanélküliség sújtotta, hatezer lakosú Jászladányt nem csak az elmúlt hetekben kapta szárnyára a hír. Az önkormányzat és a kisebbségi önkormányzat évek óta hadban áll egymással. A legfőbb konfliktusforrás az alapítványi iskola kérdése. Ez eszkalálódott az elmúlt hetekben országos méret? botránnyá, így lettek mindennaposak a tüntetések, útlezárások. A faluban mindenki tudja, mély ellentét feszül a cigány önkormányzat vezetője, Kállai László és a falu polgármestere, Dankó István között. Nehéz szétválasztani, hogy a problémákban mi az oktatási kérdés, mi a romakérdés és mi a valamikori osztálytársak, a két egyformán határozott, szenvedélyes férfi közti feloldhatatlan ellentét.

A Fidesz tüntetett a sajtószabadságért múlt pénteken az MTV – általuk eladott – székháza előtt, pontosabban mögött. Este hét után már emelkedett volt a hangulat: virággal, újsággal felszerelt emberek igyekeztek a belváros felé. A Kossuth téri metrómegállótól a Szabadság térre igyekezve számos "tüntetési szuvenír" (már egy iparág épült a polgári körök igényeinek kielégítésére) beszerezhető lett volna, ha nem kellett volna sietni, hogy mielőtt a Könyves Kálmán körúttól a Budaörsi útig bedugul a város a milliónyi demonstrálótól, addig a tribün közelébe férkőzzünk. Így nem jutott a kétezer forintért árult, kínai gyártmányú Nagy-Magyarország térképpel díszített pólóból. "Hajrá Magyarország!" CD-ből sem vásárolhattunk, a Kontroll-csoport választásokat elemző könyvét áruló kislányra is csak egy mentegetőző pillantást vethettünk. Még szerencse, hogy megkaparintottuk a Nemzeti Sajtószemle különkiadását, mely a Vasárnapi Újságtól a Magyar Fórumig szemlézget a nemzeti sajtó javából. Ám nem volt időnk belemerülni, elvonták figyelmünket a gyülekező demonstrálók. 

A Millenáris Park története, mint cseppben a tenger, mutatja a Fidesz-éra szinte valamennyi szimptómáját. Állami pénzek bőkez? osztása Fidesz-közeli cégeknek, átláthatatlan céghálón keresztül, legtöbbször közbeszerzési eljárás nélkül. Mindezt a millennium mázával nyakon öntve, píár szempontból alaposan kiaknázva. Azt lehetett gondolni, hogy a millenniumi csinnadratta elmúltával az állami pénzből kitatarozott, kistafírozott parkot szépen széthordják a haverok. Időközben azonban a Fidesz és holdudvara spirituális központjává vált – emlékezzünk a választásokon itt csápoló tömegre. Épp időben érkezett a kormányváltás.

Tavaly sem volt jó hangulatú a könyvhét. Taszító jelenség volt, míg Esterházy Péter magányosan ücsörgött a m?anyag széken, a Harmonia Caelestis halmai mellett, addig olyan ember előtt tolongott több száz, ezer ember, aki csak aktákat, politikai beszédeket és választási brosúrákat írt, ha írt. A daliás millenniumi vagy a frusztrált poszttrianoni időket idézően a nemzeti trikolor színeivel szedett interjúkötetet találták ki számára alibiként bölcs píárosai, hogy ott lehessen a könyv ünnepén. Keserűen mosolyogtunk, morogtunk, ironizáltunk rajta, tudtuk, nem a dedikálás teszi az írót. Kinek jutott volna eszébe pfújolni, fütyülni? Ki tilthatja meg bárkinek is, hogy jelen legyen egy nyilvános ünnepen? Most ez is megtörtént! 

Tamás Gáspár Miklós nemrégiben, még a választások idején karcsú könyvecskében elemezte a helyzetet. Az Élet és Irodalom kiadásában megjelent kis könyvnek a címe is ez: A helyzet. A szerző négy mondatban így mutatja be művét: Ez a könyv elméleti-politikai-költői-szatirikus röpirat. Tárgya: Magyarország sodródása a háborgó világban. Stílusa: elemző. Hangulata: a honfibú.